Tudnivalók a LaKÁSFELÚJÍTÁSI Támogatásról
OTP Otthonfelújítási Hitel – február 1-től igényelhető!
Kizárólag az otthonfelújítási támogatásban meghatározott felújítási célokra veheti igénybe
Futamidő végéig fix 3 százalékos kamattal
Felvehető összeg: 500 000 – 6 000 000 Ft
Minimum elvárt jövedelem: havi nettó 100 000 Ft
Futamidő: 6 – 10 év
Törlesztő részlet 58.052.- Ft/hó, mely a támogatás jóváírása után a felére csökken
Ki igényelheti?
Azon szülők vehetik igénybe a maximum 3 millió forint támogatást, akik legalább egy, 25 évesnél nem idősebb gyereket nevelnek, ideértve a 12 hétnél idősebb magzatot is. A családok mellett élettársi kapcsolatban élők és egyedülálló szülők is igényelhetik a támogatást.
Az igénylő családnak legalább egy éve a támogatással érintett lakásban kell élnie. Ez alól kivételt jelent:
– a magzat és az egy évnél nem régebben született gyermek,
– a lakás tulajdonjogának megszerzésére egy éven belül került sor.
Az ingatlanhoz kapcsolódó feltétel, hogy az igénylő(k)nek a támogatással érintett lakásban együttesen legalább 50%-os mértékű, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie.
Az igénylőnek vagy (pl. együtt élő házastársak, élettársak esetében együttes igénylés esetén legalább az egyiküknek) rendelkezniük kell legalább egy év társadalombiztosítási jogviszonnyal, amelyben legfeljebb 30 nap megszakítás lehet.
Emellett, az igénylőknek köztartozás mentesnek kell lennie.
Mire igényelhető?
- víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése vagy cseréje,
- fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
- fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
- épület szigetelése, ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
- külső nyílászáró cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkányok, küszöbök cseréje vagy felújítása,
- tető cseréje, felújítása, szigetelése,
- égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése,
- klímaberendezés beépítése, cseréje,
- napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje,
- belső tér felújítása, ideértvea lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását,
- a galériaépítést,
- a belső lépcső kialakítását és cseréjét,
- a szaniterek beépítését vagy cseréjét,
- a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét,
- a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását.
- a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása,
- kerítés építése,
- gépjárműtároló építése vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása,
- terasz, loggia, erkély, előtető építése,
- térburkolat készítése, cseréje,
- télikert kialakítása,
- amennyiben az igénylő vagy gyermeke mozgáskorlátozott személynek minősül – a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 9. § (10) bekezdésében meghatározott akadálymentesítési munkák,
- alapozási szerkezet megerősítése,
- beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje.
Hogyan lehet igényelni?
Azon szülők vehetik igénybe a maximum 3 millió forint támogatást, akik legalább egy, 25 évesnél nem idősebb gyereket nevelnek, ideértve a 12 hétnél idősebb magzatot is. A családok mellett élettársi kapcsolatban élők és egyedülálló szülők is igényelhetik a támogatást.
Az igénylő családnak legalább egy éve a támogatással érintett lakásban kell élnie. Ez alól kivételt jelent:
- a magzat és az egy évnél nem régebben született gyermek,
- a lakás tulajdonjogának megszerzésére egy éven belül került sor.
Az ingatlanhoz kapcsolódó feltétel, hogy az igénylő(k)nek a támogatással érintett lakásban együttesen legalább 50%-os mértékű, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie.
Az igénylőnek vagy (pl. együtt élő házastársak, élettársak esetében együttes igénylés esetén legalább az egyiküknek) rendelkezniük kell legalább egy év társadalombiztosítási jogviszonnyal, amelyben legfeljebb 30 nap megszakítás lehet.
Emellett, az igénylőknek köztartozás mentesnek kell lennie.
Milyen összegű támogatás igényelhető?
A támogatás összege a számlával igazolt felújítási költségek 50%-a, de legfeljebb 3 000 000 Ft lehet.
A támogatás összegében az anyagköltség, illetve a vállalkozói díj 50-50%-os arányban szerepelhet.
Néhány példa:
Anyagköltség 6 MFt, Vállalkozói díj 0,- Ft, Támogatás összege: 0.- Ft
Anyagköltség 0 Ft, Vállalkozói díj 6,- MFt, Támogatás összege: 0.- Ft
Anyagköltség 4,5 MFt, Vállalkozói díj 1,5 MFt, Támogatás összege: 3.- MFt
Anyagköltség 2 MFt, Vállalkozói díj, 5 MFt, Támogatás összege: 3.- MFt
Anyagköltség 2 MFt, Vállalkozói díj 1 MFt, Támogatás összege: 1,5.- MFtAz állami támogatás összege a számlával igazolt felújítási költségek legfeljebb 50%-a, maximum 3 millió Ft.
A támogatás összegében az anyagköltség illetve a vállalkozói díj 50-50% arányban szerepelhet.
A támogatás az építési munkák elkészültét és a számlák kifizetését követően igényelhető.
A támogatás teljes kihasználása akkor lehetséges, ha a teljes – számlával igazolható – költség legalább 6 millió Ft.
Egyszeri alkalommal igényelhető 2021. január 1-től, de legkésőbb 2022. december 31-ig.
Miért érdemes igényelni?
Gyors ügyintézéssel elérhető a támogatás.
A kapott támogatás hiteltörlesztésre is fordítható, illetve otthonfelújítási kölcsön esetén a támogatással díjmentesen előtörlesztendő.
Babaváró hitel mellé is igényelhető.
Mi a teendő, ha felújításba kezd?
Minden anyagbeszerzést és munkadíjat számlával kell igazolni, és a munkálatok elvégzéséhez szerződést kell kötni a vállalkozókkal. (sablon biztosított a szerződéskötéshez).
Az anyagköltségről és munkadíjról szóló számlákat illetve a megkötött szerződést mellékelni kell a kérelemhez.
Az igénylés folyamata teljes mértékben elektronikusan is intézhető (a Kincstár által üzemeltetett elektronikus felületen), de beadható az igénylés postai úton, vagy személyesen, illetve bármelyik kormányablaknál.
A kérelmet, a fent írt módok valamelyikén nyújtható be az építési munkálatok befejezését, és a számlák kifizetését követő 60 napon belül, legkésőbb 2022. december 31.-ig.
A Kincstárnak 30 napos elbírálási idő áll a rendelkezésre a támogatás elbírálására. A jogosultsági feltételek megfelelése esetén az azt követő 5 napon belül utalja az összeget a jogosult bankszámlájára, vagy otthonfelújítási kölcsön felvétele esetén a hitelt nyújtó Bank részére, aki a támogatás összegét előtörlesztésként számolja el.
Kisebb felújításban gondolkodik? Napokon belül belekezdene a munkálatokba?
Ezekben az esetekben a személyi kölcsön megoldásainkat javasoljuk. Már 3- féle konstrukció közül választhat
Nagyobb volumenű – akár egy egész emeletet, lakást vagy házat érintő – felújításban gondolkodik?
Kedvező megoldást jelenthetnek jelzáloghitel megoldásaink:
Kamattámogatott Otthonfelújítási Kölcsön
Előfordulhatnak olyan esetek is, amikor többféle hiteltípus is megoldást jelenthet az önerő előteremtésére, ilyenkor mérlegelni szükséges, hogy az Ön jelenlegi élethelyzetéhez melyik illeszkedik a leginkább.
Ingatlan kereső
Eladó 1557 m2-es belterületi telek Ócsán
20 000 000Ft
Ócsán ELADÓ belterületi TELEK.!!!!!!! Lf2-/A falusias lakóövezeti besorolású ,1557 m2-es...
20 000 000Ft
Eladó 1557 m2-es belterületi telek Ócsán
20 000 000Ft
Ócsán ELADÓ belterületi TELEK.!!!!!!! Lf2-/A falusias lakóövezeti besorolású ,1557 m2-es...
20 000 000Ft
Powered by Estatik
Finanszírozás
Díjmentesen, teljeskörű* ügyintézéssel állunk az eladók és a vevők rendelkezésére! A kínálatunkból választott ingatlan finanszírozásához kedvezményes hitel- és lízingkonstrukciókat kínálunk.
* lakáshitel, babaváró, CSOK, személyi kölcsön, szabadfelhasználású hitelek, egyéb banki szolgáltatások