Tudnivalók a CSOK-ról.

Kinek jár a CSOK?

A fiatal házaspárok – a pár legalább egyik tagja 40 év alatti – számára igénybe vehető CSOK két fő elemből áll. Az egyik a vissza nem térítendő állami támogatás, mely akár 10 millió forint is lehet, valamint a kedvezményes (3%-os) banki hitel – itt természetesen a banki elbírálás ugyanúgy szerepet játszik, és a kitételek bankonként változhatnak -, ami a 15 millió forintot is elérheti. Ezek nem zárják ki, hogy a párok további hiteleket vegyenek igénybe, ennek a feltételeit azonban pár piaci alapon határozzák meg. Az életkori megkötés azonban csak az előre vállalt gyermekek esetében érvényes, tehát ha a házaspárnak már van 3 gyereke, de mindketten elmúltak 40 évesek akkor is igénybe vehetik a CSOK nyújtotta lehetőségeket. A házaspárok mellett azonban egyedülálló három gyermekes szülők, valamint élettársi kapcsolatban élők is igényelhetik a CSOK-ot, utóbbi esetben azonban érdemesebb a feleknek házasságot kötni, hiszen ellenkező esetben csak az egyik fél veheti igénybe a kedvezményeket és csak a jogilag saját gyerekeire – vagyis az élettársa előző kapcsolatából származó gyerekeit nem veszik figyelembe. A CSOK igénylését az is könnyebbé teszi, hogy azok is élhetnek vele akiknek a nevén már van más ingatlan, sőt ennek eladása esetén a befolyó összeget fel is használhatják az új ingatlan megvásárlásához. A KHR (korábban BAR) lista csak a kedvezményes hitelfelvétel alól zár ki, a támogatási körből nem. Egyértelmű kizáró ok viszont, ha az igénylőnek köztartozása van. Fontos kitétel még, hogy az egy vagy két gyermek után igényelt CSOK esetén legalább az igénylők egyikének 180 nap folyamatos TB-jogviszonyt kell igazolni, legfeljebb 30 nap megszakítással. Három vagy több gyermek után igényelt CSOK esetén már minimum két éves jogviszony kell, ez esetben is legfeljebb 30 nap megszakítással. A korábban lakástámogatásban részesültek a támogatási összeg különbözetét kaphatják meg az egyéb feltételek teljesülése esetén, azonban aki korábbi gyermekvállalását még nem teljesítette, az a különbözetet sem igényelheti. Kizáró ok, ha az igénylőt a támogatási kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás visszafizetésére kötelezték. A CSOK szempontjából gyermeknek számít a 12. hetet elérő magzat, míg a felső határ a 25. életévét be nem töltött személy, vagy az aki betöltötte 25. életévét, de megváltozott munkaképességű és ez az állapot legalább 1 éve tart és előreláthatóan az elkövetkezendő 1 évben a helyzete nem is fog változni. Az igénylőknek és gyermekeiknek 10 évig életvitelszerűen a támogatott ingatlanban kell lakni. Ez alól kivétel csak a következő esetekben megengedett:
  • tanulmányok miatt ideiglenesen máshol él,
  • egészségügyi intézményben kezelik,
  • munkavállalás miatt legfeljebb öt évig más településen lakik,
  • közeli hozzátartozót ápol,
  • letöltendő szabadságvesztését tölti,
  • kiskorú gyermek időközben nagykorúvá válik és elköltözik,
  • nagykorú gyermek elköltözik
A közfoglalkoztatottak új lakás vásárlására nem igényelhetnek CSOK-ot, csak használt lakásra.

CSOK új lakásra

Új lakásnak minősül az a lakás, amit az alapozási munkáktól kezdve teljes egészében újonnan építettek, a lakhatás jogszabályi követelményeinek megfelelnek, az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás néven szerepelnek, legalább egy 12 m2 hasznos alapterületű lakószobával, fürdésre alkalmas helyiséggel és WC-vel, közműves villamosenergia-szolgáltatással és egyedi fűtésmóddal rendelkeznek. Ez lehet tanya is. Szennyvízelvezetési szempontból közműves vagy annak elhelyezése, tisztítása a jogszabályi előírásoknak megfelel (pl.: egyedi zárt szennyvíztároló). Közműves ivóvíz-szolgáltatással vagy ivóvíz minőségű kúttal rendelkeznek. Tetőtér-beépítés vagy emelet-ráépítés akkor számít új lakásnak, ha két új, önálló albetétként nyilvántartott, lépcsőházból vagy szabad lépcsőn megközelíthető, külön bejárattal rendelkező lakás jön létre. Új lakásnak számít az is, amit az előző pontban foglaltaknak megfelelően jogi személy (beruházó) épít, vagy építtet, és amit első ízben értékesítenek természetes személy (magánszemély) részére, vagy amit másodízben értékesítenek természetes személy részére, feltéve, hogy a második eladó hitelintézet vagy ingatlan-forgalmazással üzletszerűen foglalkozó jogi személy. A CSOK összege új lakás vásárlása, építése esetén egy gyermek után:
  • Min. 40 m2 hasznos alapterületű lakás esetén – 600.000 Ft
  • Min. 70 m2 hasznos alapterületű lakóház esetén – 600.000 Ft
Két gyermek után:
  • Min. 50 m2 hasznos alapterületű lakás esetén – 2.600.000 Ft
  • Min. 80 m2 hasznos alapterületű lakóház esetén – 2.600.000 Ft
Három vagy több gyermek esetén:
  • Min. 60 m2 hasznos alapterületű lakás esetén – 10.000.000 Ft
  • Min. 90 m2 hasznos alapterületű lakóház esetén – 10.000.000 Ft
A CSOK-támogatással megvásárolt ingatlanban az igénylőknek 100% tulajdonrészt kell szerezni, valamint kötelező lakásbiztosítást kötniük.

CSOK használt lakásra

Használt lakásnak minősülnek azok a lakások, amik a lakhatás jogszabályi követelményeinek megfelelnek, az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás néven szerepelnek, legalább egy 12 m2 hasznos alapterületű lakószobával, fürdésre alkalmas helyiséggel és WC-vel, közműves villamosenergia-szolgáltatással és egyedi fűtésmóddal rendelkeznek. Szennyvízelvezetésük közműves vagy a tisztítása a jogszabályi előírásoknak megfelelnek. Közműves ivóvíz-szolgáltatással vagy ivóvíz minőségű kúttal rendelkeznek. A támogatással érintett lakásban az igénylőknek 100%-os tulajdonjoggal kell rendelkezniük. A támogatott személynek a 10 éves elidegenítési és terhelési tilalom idején a támogatott lakásra biztosítást kell kötnie. Az igénylő lakásbővítés esetén más lakásban max. 50%-os tulajdoni hányaddal rendelkezhet. A CSOK összege használt lakás vásárlása 1 egy gyermek után: Min. 40 m2 hasznos alapterület esetén – 600.000 Ft Két gyermek után: Min. 50 m2 hasznos alapterület esetén – 1.430.000 Ft Három gyermek után: Min. 60 m2 hasznos alapterület esetén – 2.200.000 Ft Négy vagy több gyermek után: Min. 70 m2 hasznos alapterület esetén – 2.750.000 Ft

A kedvezményes banki hitel

A CSOK-kal ellentétben a kedvezményes banki hitel esetében nem játszik szerepet az, hogy a megvásárolni kívánt ingatlan új vagy használt, itt kizárólag a gyerekek száma határozza meg a felvehető hitel összegét, valamint egyéb megkötések is vannak. A kedvezményes hitel igénybevételéhez minimum 2 gyerek szükséges. A kedvezményes banki hitel 1 gyerek után: Nem vehető igénybe Két gyerek után: Használt és új lakás esetében is 10.000.000 Ft Három vagy annál több gyerek után: Használt és új lakás esetében is 15.000.000 Ft A lakás/lakóház minimum négyzetméterére itt is ugyanazok az előírások érvényesek, mint a CSOK esetében. Itt azonban további, a CSOK-hoz képest szigorúbb követelményeket állítanak az igénylők elé:
  • csak házaspárok vehetik igénybe
  • a házaspár legalább egyik tagjának 40 alattinak kell lenni, akkor is, ha már megszületett gyermekekre veszik igénybe a hitelt
A legmagasabb igénybe vehető támogatás tehát – minimum 3 gyerek esetén – 10+15 millió forint, ebben az esetben az előre vállalt gyerekek megszületésének teljesítésére maximum 10 év áll a pár rendelkezésére. A kedvezményes hitelt 3%-os kamattal kell visszafizetni, amelynek futamideje maximum 25 év lehet – ezért játszik fontos szerepet, hogy legalább az egyik fél 40 év alatti legyen.

Falusi CSOK

A CSOK újabb július 1-jétől érvényes változtatása az úgynevezett falusi CSOK. Ennek lényege, hogy támogatást nyújtson a kistelepüléseken található lakások, házak, valamint tanyák megvásárlásához és korszerűsítéséhez. Ezzel egyrészt a családokat is segítik az ingatlahoz jutásban, másrészt ennek hatására több fiatal család válassza, hogy a nagyváros helyett egy kisebb településre költözik a saját lakás reményében. Itt azonban csak a támogatás maximum 50%-a fordítható az ingatlan megvásárlására, a fennmaradó összeget a felújításra és korszerűsítésre kell felhasználni.

A falusi CSOK összege 1 gyerek után:

  • 600.000 Ft, melyből max. 300.000 fordítható az ingatlan megvásárlására, a többi felújításra és korszerűsítésre
Két gyerek után:
  • 2.600.000 Ft, melyből max. 1.300.000 fordítható az ingatlan megvásárlására, a többi felújításra és korszerűsítésre
Három vagy több gyerek után:
  • 10.000.000 Ft, melyből max. 5.000.000 fordítható az ingatlan megvásárlására, a többi felújításra és korszerűsítésre

Ingatlan kereső

Salgótarján KERTKAPCSOLATOS 2szobás, 62m2-es lakás eladó 10,5m ft

10 500 000Ft
Salgótarján, Acélgyári út, 3100 Magyarország

Á R C S Ö K K E N É...

  • 2 beds
  • 1 bath
  • 62
Salgótarján, Acélgyári út, 3100 Magyarország
10 500 000Ft

ÁRCSÖKKENÉS !!!!!!Salgótarjáni földszinti 2 szobás lakás 7.000.000 ft-ért eladó

7 000 000Ft
Salgótarján, Acélgyári út 75, 3100 Magyarország

Salgótarjánban a városközponttól 1 km-re az Acélgyári út 75 sz.alatt...

  • 2 beds
  • 1 bath
  • 49
Salgótarján, Acélgyári út 75, 3100 Magyarország
7 000 000Ft
Powered by Estatik

Finanszírozás

Díjmentesen, teljeskörű* ügyintézéssel állunk az eladók és a vevők rendelkezésére! A kínálatunkból választott ingatlan finanszírozásához kedvezményes hitel- és lízingkonstrukciókat kínálunk.

* lakáshitel, babaváró, CSOK, személyi kölcsön, szabadfelhasználású hitelek, egyéb banki szolgáltatások

Falusi CSOK településlista (2019):

Település Megye Járás
1. Aba Fejér Székesfehérvári
2. Abádszalók Jász-Nagykun-Szolnok Kunhegyesi
3. Abasár Heves Gyöngyösi
4. Abaújalpár Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
5. Abaújkér Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
6. Abaújlak Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
7. Abaújszántó Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
8. Abaújszolnok Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
9. Abaújvár Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
10. Abod Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
11. Ábrahámhegy Veszprém Tapolcai
12. Acsa Pest Váci
13. Acsád Vas Szombathelyi
14. Acsalag Győr-Moson-Sopron Csornai
15. Ácsteszér Komárom-Esztergom Kisbéri
16. Adács Heves Gyöngyösi
17. Ádánd Somogy Siófoki
18. Adásztevel Veszprém Pápai
19. Adony Fejér Dunaújvárosi
20. Adorjánháza Veszprém Devecseri
21. Adorjás Baranya Sellyei
22. Ág Baranya Hegyháti
23. Ágasegyháza Bács-Kiskun Kecskeméti
24. Aggtelek Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
25. Ajak Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai
26. Aka Komárom-Esztergom Kisbéri
27. Akasztó Bács-Kiskun Kiskőrösi
28. Alacska Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai
29. Alap Fejér Sárbogárdi
30. Alattyán Jász-Nagykun-Szolnok Jászapáti
31. Alcsútdoboz Fejér Bicskei
32. Aldebrő Heves Füzesabonyi
33. Alibánfa Zala Zalaegerszegi
34. Almamellék Baranya Szigetvári
35. Almásfüzitő Komárom-Esztergom Komáromi
36. Almáskamarás Békés Mezőkovácsházai
37. Almáskeresztúr Baranya Szigetvári
38. Álmosd Hajdú-Bihar Nyíradonyi
39. Alsóberecki Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi
40. Alsóbogát Somogy Kaposvári
41. Alsódobsza Borsod-Abaúj-Zemplén Szerencsi
42. Alsógagy Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
43. Alsómocsolád Baranya Hegyháti
44. Alsónána Tolna Szekszárdi
45. Alsónemesapáti Zala Zalaegerszegi
46. Alsónyék Tolna Szekszárdi
47. Alsópetény Nógrád Rétsági
48. Alsórajk Zala Nagykanizsai
49. Alsóregmec Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi
50. Alsószenterzsébet Zala Lenti
51. Alsószentiván Fejér Sárbogárdi
52. Alsószölnök Vas Szentgotthárdi
53. Alsószuha Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
54. Alsótelekes Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai
55. Alsótold Nógrád Pásztói
56. Alsóújlak Vas Vasvári
57. Alsóvadász Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
58. Ambrózfalva Csongrád Makói
59. Anarcs Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai
60. Andocs Somogy Tabi
61. Andornaktálya Heves Egri
62. Andrásfa Vas Vasvári
63. Annavölgy Komárom-Esztergom Esztergomi
64. Apácatorna Veszprém Devecseri
65. Apagy Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyíregyházai
66. Apaj Pest Ráckevei
67. Aparhant Tolna Bonyhádi
68. Apátfalva Csongrád Makói
69. Apátistvánfalva Vas Szentgotthárdi
70. Apátvarasd Baranya Pécsváradi
71. Apc Heves Hatvani
72. Apostag Bács-Kiskun Kunszentmiklósi
73. Aranyosapáti Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
74. Aranyosgadány Baranya Pécsi
75. Arka Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
76. Arló Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi
77. Arnót Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
78. Ároktő Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőcsáti
79. Árpádhalom Csongrád Szentesi
80. Árpás Győr-Moson-Sopron Téti
81. Ártánd Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
82. Ásotthalom Csongrád Mórahalmi
83. Ásványráró Győr-Moson-Sopron Mosonmagyaróvári
84. Aszaló Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
85. Áta Baranya Pécsi
86. Átány Heves Hevesi
87. Attala Tolna Dombóvári
88. Babarc Baranya Bólyi
89. Babarcszőlős Baranya Siklósi
90. Babócsa Somogy Barcsi
91. Bábolna Komárom-Esztergom Komáromi
92. Bábonymegyer Somogy Tabi
93. Babosdöbréte Zala Zalaegerszegi
94. Babót Győr-Moson-Sopron Kapuvári
95. Bácsbokod Bács-Kiskun Bácsalmási
96. Bácsborsód Bács-Kiskun Bácsalmási
97. Bácsszentgyörgy Bács-Kiskun Bajai
98. Bácsszőlős Bács-Kiskun Bácsalmási
99. Badacsonytomaj Veszprém Tapolcai
100. Badacsonytördemic Veszprém Tapolcai
101. Bag Pest Aszódi
102. Bagamér Hajdú-Bihar Nyíradonyi
103. Baglad Zala Lenti
104. Bagod Zala Zalaegerszegi
105. Bágyogszovát Győr-Moson-Sopron Csornai
106. Bajánsenye Vas Körmendi
107. Bajna Komárom-Esztergom Esztergomi
108. Bak Zala Zalaegerszegi
109. Bakháza Somogy Nagyatádi
110. Bakóca Baranya Hegyháti
111. Bakonszeg Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
112. Bakonya Baranya Pécsi
113. Bakonybánk Komárom-Esztergom Kisbéri
114. Bakonybél Veszprém Zirci
115. Bakonycsernye Fejér Móri
116. Bakonygyirót Győr-Moson-Sopron Pannonhalmi
117. Bakonyjákó Veszprém Pápai
118. Bakonykoppány Veszprém Pápai
119. Bakonynána Veszprém Zirci
120. Bakonyoszlop Veszprém Zirci
121. Bakonypéterd Győr-Moson-Sopron Pannonhalmi
122. Bakonypölöske Veszprém Pápai
123. Bakonyság Veszprém Pápai
124. Bakonyszentiván Veszprém Pápai
125. Bakonyszentkirály Veszprém Zirci
126. Bakonyszentlászló Győr-Moson-Sopron Pannonhalmi
127. Bakonyszombathely Komárom-Esztergom Kisbéri
128. Bakonyszücs Veszprém Pápai
129. Bakonytamási Veszprém Pápai
130. Baks Csongrád Kisteleki
131. Baksa Baranya Sellyei
132. Baktakék Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
133. Baktalórántháza Szabolcs-Szatmár-Bereg Baktalórántházai
134. Baktüttös Zala Zalaegerszegi
135. Balajt Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
136. Balástya Csongrád Kisteleki
137. Balaton Heves Bélapátfalvai
138. Balatonakali Veszprém Balatonfüredi
139. Balatonberény Somogy Marcali
140. Balatonederics Veszprém Tapolcai
141. Balatonendréd Somogy Siófoki
142. Balatonfenyves Somogy Fonyódi
143. Balatonfőkajár Veszprém Balatonalmádi
144. Balatonhenye Veszprém Tapolcai
145. Balatonkenese Veszprém Balatonalmádi
146. Balatonkeresztúr Somogy Marcali
147. Balatonmagyaród Zala Nagykanizsai
148. Balatonőszöd Somogy Siófoki
149. Balatonrendes Veszprém Tapolcai
150. Balatonszárszó Somogy Siófoki
151. Balatonszemes Somogy Siófoki
152. Balatonszentgyörgy Somogy Marcali
153. Balatonszepezd Veszprém Balatonfüredi
154. Balatonudvari Veszprém Balatonfüredi
155. Balatonújlak Somogy Marcali
156. Balatonvilágos Somogy Siófoki
157. Balinka Fejér Móri
158. Balogunyom Vas Szombathelyi
159. Balotaszállás Bács-Kiskun Kiskunhalasi
160. Balsa Szabolcs-Szatmár-Bereg Ibrányi
161. Bálványos Somogy Siófoki
162. Bana Komárom-Esztergom Komáromi
163. Bánfa Baranya Szigetvári
164. Bánhorváti Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai
165. Bánk Nógrád Rétsági
166. Bánokszentgyörgy Zala Letenyei
167. Bánréve Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
168. Bár Baranya Mohácsi
169. Barabás Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
170. Baracs Fejér Dunaújvárosi
171. Báránd Hajdú-Bihar Püspökladányi
172. Baranyahídvég Baranya Sellyei
173. Baranyajenő Baranya Hegyháti
174. Baranyaszentgyörgy Baranya Hegyháti
175. Bárdudvarnok Somogy Kaposvári
176. Barlahida Zala Lenti
177. Bárna Nógrád Salgótarjáni
178. Bársonyos Komárom-Esztergom Kisbéri
179. Basal Baranya Szigetvári
180. Baskó Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
181. Báta Tolna Szekszárdi
182. Bátaapáti Tolna Bonyhádi
183. Baté Somogy Kaposvári
184. Bátmonostor Bács-Kiskun Bajai
185. Bátor Heves Egri
186. Bátorliget Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori
187. Bátya Bács-Kiskun Kalocsai
188. Batyk Zala Zalaszentgróti
189. Bázakerettye Zala Letenyei
190. Bazsi Veszprém Sümegi
191. Becsehely Zala Letenyei
192. Becske Nógrád Balassagyarmati
193. Becskeháza Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
194. Becsvölgye Zala Zalaegerszegi
195. Bedegkér Somogy Tabi
196. Bedő Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
197. Bejcgyertyános Vas Sárvári
198. Békás Veszprém Pápai
199. Bekecs Borsod-Abaúj-Zemplén Szerencsi
200. Békéssámson Békés Orosházi
201. Békésszentandrás Békés Szarvasi
202. Bekölce Heves Bélapátfalvai
203. Bélapátfalva Heves Bélapátfalvai
204. Bélavár Somogy Barcsi
205. Belecska Tolna Tamási
206. Beled Győr-Moson-Sopron Kapuvári
207. Beleg Somogy Nagyatádi
208. Belezna Zala Nagykanizsai
209. Bélmegyer Békés Békési
210. Beloiannisz Fejér Dunaújvárosi
211. Belsősárd Zala Lenti
212. Belvárdgyula Baranya Bólyi
213. Benk Szabolcs-Szatmár-Bereg Záhonyi
214. Bér Nógrád Pásztói
215. Bérbaltavár Vas Vasvári
216. Bercel Nógrád Balassagyarmati
217. Beregdaróc Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
218. Beregsurány Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
219. Berekböszörmény Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
220. Beremend Baranya Siklósi
221. Beret Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
222. Berkesd Baranya Pécsi
223. Berkesz Szabolcs-Szatmár-Bereg Kemecsei
224. Bernecebaráti Pest Szobi
225. Berzence Somogy Csurgói
226. Besence Baranya Sellyei
227. Besenyőd Szabolcs-Szatmár-Bereg Baktalórántházai
228. Besenyőtelek Heves Füzesabonyi
229. Besenyszög Jász-Nagykun-Szolnok Szolnoki
230. Besnyő Fejér Dunaújvárosi
231. Beszterec Szabolcs-Szatmár-Bereg Kemecsei
232. Bezedek Baranya Mohácsi
233. Bezenye Győr-Moson-Sopron Mosonmagyaróvári
234. Bezeréd Zala Zalaegerszegi
235. Bihardancsháza Hajdú-Bihar Püspökladányi
236. Biharkeresztes Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
237. Biharnagybajom Hajdú-Bihar Püspökladányi
238. Bihartorda Hajdú-Bihar Püspökladányi
239. Biharugra Békés Sarkadi
240. Bikács Tolna Paksi
241. Bikal Baranya Komlói
242. Bisse Baranya Siklósi
243. Boba Vas Celldömölki
244. Boconád Heves Hevesi
245. Bócsa Bács-Kiskun Kiskőrösi
246. Bocska Zala Nagykanizsai
247. Boda Baranya Szentlőrinci
248. Bodajk Fejér Móri
249. Bodolyabér Baranya Komlói
250. Bodonhely Győr-Moson-Sopron Csornai
251. Bodony Heves Pétervásárai
252. Bodorfa Veszprém Sümegi
253. Bodrog Somogy Kaposvári
254. Bodroghalom Borsod-Abaúj-Zemplén Cigándi
255. Bodrogkeresztúr Borsod-Abaúj-Zemplén Tokaji
256. Bodrogkisfalud Borsod-Abaúj-Zemplén Tokaji
257. Bodrogolaszi Borsod-Abaúj-Zemplén Sárospataki
258. Bódvalenke Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
259. Bódvarákó Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
260. Bódvaszilas Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
261. Bogács Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
262. Bogádmindszent Baranya Sellyei
263. Bogdása Baranya Sellyei
264. Bogyiszló Tolna Tolnai
265. Bogyoszló Győr-Moson-Sopron Csornai
266. Bojt Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
267. Bókaháza Zala Keszthelyi
268. Bokod Komárom-Esztergom Oroszlányi
269. Bokor Nógrád Pásztói
270. Boldog Heves Hatvani
271. Boldogasszonyfa Baranya Szigetvári
272. Boldogkőújfalu Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
273. Boldogkőváralja Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
274. Boldva Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
275. Bolhás Somogy Nagyatádi
276. Bolhó Somogy Barcsi
277. Bonyhádvarasd Tolna Bonyhádi
278. Bonnya Somogy Tabi
279. Borjád Baranya Bólyi
280. Borota Bács-Kiskun Jánoshalmai
281. Borsfa Zala Letenyei
282. Borsodbóta Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi
283. Borsodgeszt Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
284. Borsodivánka Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
285. Borsodnádasd Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi
286. Borsodszentgyörgy Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi
287. Borsodszirák Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
288. Borsosberény Nógrád Rétsági
289. Borszörcsök Veszprém Devecseri
290. Borzavár Veszprém Zirci
291. Botpalád Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
292. Botykapeterd Baranya Szigetvári
293. Bozzai Vas Szombathelyi
294. Bozsok Vas Kőszegi
295. Bózsva Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi
296. Bőcs Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
297. Böde Zala Zalaegerszegi
298. Bödeháza Zala Lenti
299. Bögöt Vas Sárvári
300. Bögöte Vas Sárvári
301. Böhönye Somogy Marcali
302. Bököny Szabolcs-Szatmár-Bereg Nagykállói
303. Bölcske Tolna Paksi
304. Bőny Győr-Moson-Sopron Győri
305. Börzönce Zala Nagykanizsai
306. Bősárkány Győr-Moson-Sopron Csornai
307. Bőszénfa Somogy Kaposvári
308. Bucsa Békés Szeghalmi
309. Bucsu Vas Szombathelyi
310. Búcsúszentlászló Zala Zalaegerszegi
311. Bucsuta Zala Letenyei
312. Bugac Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi
313. Bugacpusztaháza Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi
314. Buj Szabolcs-Szatmár-Bereg Ibrányi
315. Buják Nógrád Pásztói
316. Buzsák Somogy Fonyódi
317. Bükkábrány Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
318. Bükkmogyorósd Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi
319. Bükkösd Baranya Szentlőrinci
320. Bükkszék Heves Pétervásárai
321. Bükkszenterzsébet Heves Pétervásárai
322. Bükkszentkereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
323. Bükkszentmárton Heves Bélapátfalvai
324. Bükkzsérc Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
325. Bürüs Baranya Szigetvári
326. Büssü Somogy Kaposvári
327. Büttös Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
328. Cák Vas Kőszegi
329. Cakóháza Győr-Moson-Sopron Csornai
330. Cece Fejér Sárbogárdi
331. Cégénydányád Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
332. Ceglédbercel Pest Ceglédi
333. Cered Nógrád Salgótarjáni
334. Chernelházadamonya Vas Sárvári
335. Cibakháza Jász-Nagykun-Szolnok Kunszentmártoni
336. Cigánd Borsod-Abaúj-Zemplén Cigándi
337. Cikó Tolna Bonyhádi
338. Cirák Győr-Moson-Sopron Kapuvári
339. Cún Baranya Siklósi
340. Csabacsűd Békés Szarvasi
341. Csabaszabadi Békés Békéscsabai
342. Csabrendek Veszprém Sümegi
343. Csáfordjánosfa Győr-Moson-Sopron Soproni
344. Csaholc Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
345. Csajág Veszprém Balatonalmádi
346. Csákány Somogy Marcali
347. Csákánydoroszló Vas Körmendi
348. Csákberény Fejér Móri
349. Csanádalberti Csongrád Makói
350. Csanádapáca Békés Orosházi
351. Csanádpalota Csongrád Makói
352. Csánig Vas Sárvári
353. Csány Heves Hatvani
354. Csányoszró Baranya Sellyei
355. Csanytelek Csongrád Csongrádi
356. Csárdaszállás Békés Gyomaendrődi
357. Csarnóta Baranya Siklósi
358. Csaroda Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
359. Császár Komárom-Esztergom Kisbéri
360. Császártöltés Bács-Kiskun Kiskőrösi
361. Császló Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
362. Csátalja Bács-Kiskun Bajai
363. Csatár Zala Zalaegerszegi
364. Csataszög Jász-Nagykun-Szolnok Szolnoki
365. Csatka Komárom-Esztergom Kisbéri
366. Csávoly Bács-Kiskun Bajai
367. Csebény Baranya Szigetvári
368. Csécse Nógrád Pásztói
369. Csegöld Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
370. Csehi Vas Vasvári
371. Csehimindszent Vas Vasvári
372. Csém Komárom-Esztergom Komáromi
373. Csemő Pest Ceglédi
374. Csengele Csongrád Kisteleki
375. Csenger Szabolcs-Szatmár-Bereg Csengeri
376. Csengersima Szabolcs-Szatmár-Bereg Csengeri
377. Csengerújfalu Szabolcs-Szatmár-Bereg Csengeri
378. Csengőd Bács-Kiskun Kiskőrösi
379. Csenyéte Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
380. Csép Komárom-Esztergom Kisbéri
381. Csépa Jász-Nagykun-Szolnok Kunszentmártoni
382. Csepreg Vas Kőszegi
383. Csér Győr-Moson-Sopron Soproni
384. Cserénfa Somogy Kaposvári
385. Cserépfalu Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
386. Cserépváralja Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
387. Cserháthaláp Nógrád Balassagyarmati
388. Cserhátsurány Nógrád Balassagyarmati
389. Cserhátszentiván Nógrád Pásztói
390. Csernely Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi
391. Csertalakos Zala Zalaegerszegi
392. Csertő Baranya Szigetvári
393. Csesznek Veszprém Zirci
394. Csesztreg Zala Lenti
395. Csesztve Nógrád Balassagyarmati
396. Csetény Veszprém Zirci
397. Csibrák Tolna Dombóvári
398. Csikéria Bács-Kiskun Bácsalmási
399. Csikóstőttős Tolna Dombóvári
400. Csikvánd Győr-Moson-Sopron Téti
401. Csincse Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
402. Csipkerek Vas Vasvári
403. Csitár Nógrád Balassagyarmati
404. Csobád Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
405. Csobaj Borsod-Abaúj-Zemplén Tokaji
406. Csokonyavisonta Somogy Barcsi
407. Csokvaomány Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi
408. Csolnok Komárom-Esztergom Esztergomi
409. Csólyospálos Bács-Kiskun Kiskunmajsai
410. Csoma Somogy Kaposvári
411. Csombárd Somogy Kaposvári
412. Csonkahegyhát Zala Zalaegerszegi
413. Csonkamindszent Baranya Szentlőrinci
414. Csorvás Békés Békéscsabai
415. Csót Veszprém Pápai
416. Csöde Zala Zalaegerszegi
417. Csögle Veszprém Devecseri
418. Csökmő Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
419. Csököly Somogy Kaposvári
420. Csömend Somogy Marcali
421. Csömödér Zala Lenti
422. Csönge Vas Celldömölki
423. Csörnyeföld Zala Letenyei
424. Csörötnek Vas Szentgotthárdi
425. Csősz Fejér Székesfehérvári
426. Csővár Pest Váci
427. Csurgó Somogy Csurgói
428. Csurgónagymarton Somogy Csurgói
429. Dabronc Veszprém Sümegi
430. Dabrony Veszprém Devecseri
431. Dad Komárom-Esztergom Oroszlányi
432. Dág Komárom-Esztergom Esztergomi
433. Dáka Veszprém Pápai
434. Dalmand Tolna Dombóvári
435. Damak Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
436. Dámóc Borsod-Abaúj-Zemplén Cigándi
437. Daraboshegy Vas Körmendi
438. Darány Somogy Barcsi
439. Darnó Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
440. Darnózseli Győr-Moson-Sopron Mosonmagyaróvári
441. Daruszentmiklós Fejér Dunaújvárosi
442. Darvas Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
443. Dávod Bács-Kiskun Bajai
444. Debercsény Nógrád Balassagyarmati
445. Debréte Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
446. Decs Tolna Szekszárdi
447. Dédestapolcsány Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai
448. Dég Fejér Enyingi
449. Dejtár Nógrád Balassagyarmati
450. Demecser Szabolcs-Szatmár-Bereg Kemecsei
451. Demjén Heves Egri
452. Dencsháza Baranya Szigetvári
453. Dénesfa Győr-Moson-Sopron Kapuvári
454. Derekegyház Csongrád Szentesi
455. Detek Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
456. Detk Heves Gyöngyösi
457. Devecser Veszprém Devecseri
458. Dinnyeberki Baranya Szentlőrinci
459. Diósberény Tolna Tamási
460. Dióskál Zala Keszthelyi
461. Diósviszló Baranya Siklósi
462. Doba Veszprém Devecseri
463. Doboz Békés Békéscsabai
464. Dobri Zala Lenti
465. Dobronhegy Zala Zalaegerszegi
466. Dóc Csongrád Szegedi
467. Domaháza Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi
468. Dombegyház Békés Mezőkovácsházai
469. Dombiratos Békés Mezőkovácsházai
470. Dombrád Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai
471. Domoszló Heves Gyöngyösi
472. Dormánd Heves Füzesabonyi
473. Dorogháza Nógrád Bátonyterenyei
474. Döbörhegy Vas Körmendi
475. Döbröce Zala Zalaszentgróti
476. Döbrököz Tolna Dombóvári
477. Döbrönte Veszprém Pápai
478. Dörgicse Veszprém Balatonfüredi
479. Döröske Vas Körmendi
480. Dövény Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
481. Drágszél Bács-Kiskun Kalocsai
482. Drávacsehi Baranya Siklósi
483. Drávacsepely Baranya Siklósi
484. Drávafok Baranya Sellyei
485. Drávagárdony Somogy Barcsi
486. Drávaiványi Baranya Sellyei
487. Drávakeresztúr Baranya Sellyei
488. Drávapalkonya Baranya Siklósi
489. Drávapiski Baranya Siklósi
490. Drávaszabolcs Baranya Siklósi
491. Drávaszerdahely Baranya Siklósi
492. Drávasztára Baranya Sellyei
493. Drávatamási Somogy Barcsi
494. Drégelypalánk Nógrád Balassagyarmati
495. Dubicsány Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
496. Dudar Veszprém Zirci
497. Duka Vas Celldömölki
498. Dunaalmás Komárom-Esztergom Tatai
499. Dunaegyháza Bács-Kiskun Kunszentmiklósi
500. Dunafalva Bács-Kiskun Bajai
501. Dunapataj Bács-Kiskun Kalocsai
502. Dunaszekcső Baranya Mohácsi
503. Dunaszentbenedek Bács-Kiskun Kalocsai
504. Dunaszentgyörgy Tolna Paksi
505. Dunatetétlen Bács-Kiskun Kalocsai
506. Dunavecse Bács-Kiskun Kunszentmiklósi
507. Dusnok Bács-Kiskun Kalocsai
508. Dúzs Tolna Tamási
509. Ecséd Heves Hatvani
510. Ecseg Nógrád Pásztói
511. Ecsegfalva Békés Gyomaendrődi
512. Ecseny Somogy Kaposvári
513. Edde Somogy Kaposvári
514. Edve Győr-Moson-Sopron Kapuvári
515. Egerág Baranya Pécsi
516. Egeralja Veszprém Devecseri
517. Egeraracsa Zala Keszthelyi
518. Egerbakta Heves Egri
519. Egerbocs Heves Egri
520. Egercsehi Heves Egri
521. Egerfarmos Heves Füzesabonyi
522. Egerlövő Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
523. Egerszólát Heves Egri
524. Égerszög Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
525. Egervár Zala Zalaegerszegi
526. Egervölgy Vas Vasvári
527. Egyed Győr-Moson-Sopron Csornai
528. Egyek Hajdú-Bihar Balmazújvárosi
529. Egyházasdengeleg Nógrád Pásztói
530. Egyházasfalu Győr-Moson-Sopron Soproni
531. Egyházasgerge Nógrád Salgótarjáni
532. Egyházasharaszti Baranya Siklósi
533. Egyházashetye Vas Celldömölki
534. Egyházashollós Vas Körmendi
535. Egyházaskesző Veszprém Pápai
536. Egyházaskozár Baranya Komlói
537. Egyházasrádóc Vas Körmendi
538. Elek Békés Gyulai
539. Ellend Baranya Pécsi
540. Előszállás Fejér Dunaújvárosi
541. Emőd Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
542. Encsencs Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori
543. Endrefalva Nógrád Szécsényi
544. Endrőc Baranya Szigetvári
545. Enese Győr-Moson-Sopron Győri
546. Eperjes Csongrád Szentesi
547. Eperjeske Szabolcs-Szatmár-Bereg Záhonyi
548. Eplény Veszprém Veszprémi
549. Epöl Komárom-Esztergom Esztergomi
550. Erdőbénye Borsod-Abaúj-Zemplén Tokaji
551. Erdőhorváti Borsod-Abaúj-Zemplén Sárospataki
552. Erdőkürt Nógrád Pásztói
553. Erdősmárok Baranya Mohácsi
554. Erdősmecske Baranya Pécsváradi
555. Erdőtarcsa Nógrád Pásztói
556. Erdőtelek Heves Hevesi
557. Erk Heves Hevesi
558. Érpatak Szabolcs-Szatmár-Bereg Nagykállói
559. Érsekcsanád Bács-Kiskun Bajai
560. Érsekhalma Bács-Kiskun Bajai
561. Érsekvadkert Nógrád Balassagyarmati
562. Értény Tolna Tamási
563. Erzsébet Baranya Pécsváradi
564. Esztár Hajdú-Bihar Derecskei
565. Eszteregnye Zala Nagykanizsai
566. Esztergályhorváti Zala Keszthelyi
567. Etes Nógrád Salgótarjáni
568. Fábiánháza Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
569. Fábiánsebestyén Csongrád Szentesi
570. Fácánkert Tolna Tolnai
571. Fadd Tolna Tolnai
572. Fáj Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
573. Fajsz Bács-Kiskun Kalocsai
574. Fancsal Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
575. Farád Győr-Moson-Sopron Csornai
576. Farkasgyepű Veszprém Ajkai
577. Farkaslyuk Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi
578. Farmos Pest Nagykátai
579. Fazekasboda Baranya Pécsváradi
580. Fedémes Heves Pétervásárai
581. Feked Baranya Mohácsi
582. Feldebrő Heves Egri
583. Felgyő Csongrád Csongrádi
584. Felsőberecki Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi
585. Felsődobsza Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
586. Felsőegerszeg Baranya Hegyháti
587. Felsőgagy Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
588. Felsőjánosfa Vas Körmendi
589. Felsőkelecsény Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
590. Felsőlajos Bács-Kiskun Kecskeméti
591. Felsőmarác Vas Körmendi
592. Felsőmocsolád Somogy Kaposvári
593. Felsőnána Tolna Bonyhádi
594. Felsőnyárád Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
595. Felsőnyék Tolna Tamási
596. Felsőpetény Nógrád Rétsági
597. Felsőrajk Zala Nagykanizsai
598. Felsőszentiván Bács-Kiskun Bajai
599. Felsőszentmárton Baranya Sellyei
600. Felsőszölnök Vas Szentgotthárdi
601. Felsőtelekes Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai
602. Felsőtold Nógrád Pásztói
603. Felsővadász Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
604. Fényeslitke Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai
605. Fenyőfő Győr-Moson-Sopron Pannonhalmi
606. Ferencszállás Csongrád Szegedi
607. Fertőd Győr-Moson-Sopron Soproni
608. Fertőszentmiklós Győr-Moson-Sopron Soproni
609. Fiad Somogy Tabi
610. Fityeház Zala Nagykanizsai
611. Foktő Bács-Kiskun Kalocsai
612. Folyás Hajdú-Bihar Hajdúnánási
613. Fonó Somogy Kaposvári
614. Fony Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
615. Fonyód Somogy Fonyódi
616. Forráskút Csongrád Mórahalmi
617. Forró Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
618. Földeák Csongrád Makói
619. Földes Hajdú-Bihar Püspökladányi
620. Főnyed Somogy Marcali
621. Fulókércs Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
622. Furta Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
623. Füle Fejér Székesfehérvári
624. Fülesd Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
625. Fülöp Hajdú-Bihar Nyíradonyi
626. Fülöpháza Bács-Kiskun Kecskeméti
627. Fülöpjakab Bács-Kiskun Kecskeméti
628. Fülöpszállás Bács-Kiskun Kiskőrösi
629. Fülpösdaróc Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
630. Fürged Tolna Tamási
631. Füzér Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi
632. Füzérkajata Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi
633. Füzérkomlós Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi
634. Füzérradvány Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi
635. Fűzvölgy Zala Nagykanizsai
636. Gáborján Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
637. Gáborjánháza Zala Lenti
638. Gacsály Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
639. Gadács Somogy Kaposvári
640. Gadány Somogy Marcali
641. Gadna Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
642. Gádoros Békés Orosházi
643. Gagyapáti Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
644. Gagybátor Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
645. Gagyvendégi Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
646. Galambok Zala Nagykanizsai
647. Galgaguta Nógrád Balassagyarmati
648. Galgagyörk Pest Váci
649. Galgahévíz Pest Aszódi
650. Galgamácsa Pest Aszódi
651. Gálosfa Somogy Kaposvári
652. Galvács Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
653. Gamás Somogy Fonyódi
654. Ganna Veszprém Pápai
655. Gara Bács-Kiskun Bajai
656. Garáb Nógrád Pásztói
657. Garabonc Zala Nagykanizsai
658. Garadna Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
659. Garbolc Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
660. Garé Baranya Siklósi
661. Gasztony Vas Szentgotthárdi
662. Gátér Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi
663. Gávavencsellő Szabolcs-Szatmár-Bereg Ibrányi
664. Géberjén Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
665. Gecse Veszprém Pápai
666. Géderlak Bács-Kiskun Kalocsai
667. Gégény Szabolcs-Szatmár-Bereg Kemecsei
668. Gelej Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőcsáti
669. Gelénes Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
670. Gellénháza Zala Zalaegerszegi
671. Gelse Zala Nagykanizsai
672. Gelsesziget Zala Nagykanizsai
673. Gemzse Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
674. Gérce Vas Sárvári
675. Gerde Baranya Szentlőrinci
676. Gerendás Békés Békéscsabai
677. Gerényes Baranya Hegyháti
678. Geresdlak Baranya Pécsváradi
679. Gerjen Tolna Paksi
680. Gersekarát Vas Vasvári
681. Geszt Békés Sarkadi
682. Gesztely Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
683. Geszteréd Szabolcs-Szatmár-Bereg Nagykállói
684. Gétye Zala Keszthelyi
685. Gibárt Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
686. Gic Veszprém Pápai
687. Gilvánfa Baranya Sellyei
688. Gógánfa Veszprém Sümegi
689. Golop Borsod-Abaúj-Zemplén Szerencsi
690. Gordisa Baranya Siklósi
691. Gödre Baranya Hegyháti
692. Gölle Somogy Kaposvári
693. Gömörszőlős Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
694. Gönc Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
695. Göncruszka Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
696. Gönyű Győr-Moson-Sopron Győri
697. Görbeháza Hajdú-Bihar Hajdúnánási
698. Görcsöny Baranya Pécsi
699. Görcsönydoboka Baranya Mohácsi
700. Görgeteg Somogy Nagyatádi
701. Gősfa Zala Zalaegerszegi
702. Grábóc Tolna Bonyhádi
703. Gulács Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
704. Gutorfölde Zala Zalaegerszegi
705. Gyalóka Győr-Moson-Sopron Soproni
706. Gyanógeregye Vas Szombathelyi
707. Gyékényes Somogy Csurgói
708. Gyepükaján Veszprém Sümegi
709. Gyóró Győr-Moson-Sopron Kapuvári
710. Gyömöre Győr-Moson-Sopron Téti
711. Gyöngyfa Baranya Szentlőrinci
712. Gyöngyöshalász Heves Gyöngyösi
713. Gyöngyösmellék Baranya Szigetvári
714. Gyöngyösoroszi Heves Gyöngyösi
715. Gyöngyöspata Heves Gyöngyösi
716. Gyöngyössolymos Heves Gyöngyösi
717. Gyöngyöstarján Heves Gyöngyösi
718. Gyönk Tolna Tamási
719. Győrasszonyfa Győr-Moson-Sopron Pannonhalmi
720. Györe Tolna Bonyhádi
721. Györgytarló Borsod-Abaúj-Zemplén Sárospataki
722. Györköny Tolna Paksi
723. Győröcske Szabolcs-Szatmár-Bereg Záhonyi
724. Győrság Győr-Moson-Sopron Győri
725. Győrtelek Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
726. Győrvár Vas Vasvári
727. Gyulaháza Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai
728. Gyulaj Tolna Dombóvári
729. Gyulakeszi Veszprém Tapolcai
730. Gyügye Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
731. Gyüre Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
732. Gyűrűs Zala Zalaegerszegi
733. Hács Somogy Fonyódi
734. Hahót Zala Nagykanizsai
735. Hajdúbagos Hajdú-Bihar Derecskei
736. Hajdúszovát Hajdú-Bihar Hajdúszoboszlói
737. Hajmás Somogy Kaposvári
738. Hajmáskér Veszprém Veszprémi
739. Hajós Bács-Kiskun Kalocsai
740. Halastó Vas Körmendi
741. Halimba Veszprém Ajkai
742. Halmaj Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
743. Halogy Vas Körmendi
744. Hangács Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
745. Hangony Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi
746. Hantos Fejér Sárbogárdi
747. Harasztifalu Vas Körmendi
748. Harc Tolna Szekszárdi
749. Harkakötöny Bács-Kiskun Kiskunhalasi
750. Háromfa Somogy Nagyatádi
751. Háromhuta Borsod-Abaúj-Zemplén Sárospataki
752. Harsány Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
753. Harta Bács-Kiskun Kalocsai
754. Hásságy Baranya Bólyi
755. Hedrehely Somogy Kaposvári
756. Hegyesd Veszprém Tapolcai
757. Hegyeshalom Győr-Moson-Sopron Mosonmagyaróvári
758. Hegyfalu Vas Sárvári
759. Hegyháthodász Vas Körmendi
760. Hegyhátmaróc Baranya Komlói
761. Hegyhátsál Vas Körmendi
762. Hegyhátszentjakab Vas Körmendi
763. Hegyhátszentmárton Vas Körmendi
764. Hegyhátszentpéter Vas Vasvári
765. Hegymeg Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
766. Hegyszentmárton Baranya Sellyei
767. Héhalom Nógrád Pásztói
768. Hejce Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
769. Hejőbába Borsod-Abaúj-Zemplén Tiszaújvárosi
770. Hejőkeresztúr Borsod-Abaúj-Zemplén Tiszaújvárosi
771. Hejőkürt Borsod-Abaúj-Zemplén Tiszaújvárosi
772. Hejőpapi Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőcsáti
773. Helesfa Baranya Szentlőrinci
774. Hencida Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
775. Hencse Somogy Kaposvári
776. Hercegkút Borsod-Abaúj-Zemplén Sárospataki
777. Hercegszántó Bács-Kiskun Bajai
778. Heréd Heves Hatvani
779. Herencsény Nógrád Balassagyarmati
780. Herend Veszprém Veszprémi
781. Heresznye Somogy Barcsi
782. Hermánszeg Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
783. Hernádbűd Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
784. Hernádcéce Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
785. Hernádkércs Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
786. Hernádnémeti Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
787. Hernádpetri Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
788. Hernádszentandrás Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
789. Hernádszurdok Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
790. Hernádvécse Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
791. Hernyék Zala Lenti
792. Hét Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
793. Hetefejércse Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
794. Hetvehely Baranya Szentlőrinci
795. Hetyefő Veszprém Sümegi
796. Hevesaranyos Heves Egri
797. Hevesvezekény Heves Hevesi
798. Hévízgyörk Pest Aszódi
799. Hidas Baranya Pécsváradi
800. Hidasnémeti Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
801. Hidvégardó Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
802. Himesháza Baranya Mohácsi
803. Himod Győr-Moson-Sopron Kapuvári
804. Hirics Baranya Sellyei
805. Hobol Baranya Szigetvári
806. Hodász Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
807. Hollád Somogy Marcali
808. Hollóháza Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi
809. Hollókő Nógrád Szécsényi
810. Homokbödöge Veszprém Pápai
811. Homokkomárom Zala Nagykanizsai
812. Homokmégy Bács-Kiskun Kalocsai
813. Homokszentgyörgy Somogy Barcsi
814. Homorúd Baranya Mohácsi
815. Homrogd Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
816. Hont Nógrád Balassagyarmati
817. Horpács Nógrád Rétsági
818. Hort Heves Hatvani
819. Hortobágy Hajdú-Bihar Balmazújvárosi
820. Horváthertelend Baranya Szigetvári
821. Horvátzsidány Vas Kőszegi
822. Hosszúhetény Baranya Pécsi
823. Hosszúpereszteg Vas Sárvári
824. Hosszúvíz Somogy Marcali
825. Hosszúvölgy Zala Nagykanizsai
826. Hosztót Veszprém Sümegi
827. Hottó Zala Zalaegerszegi
828. Hőgyész Tolna Tamási
829. Hövej Győr-Moson-Sopron Kapuvári
830. Hugyag Nógrád Balassagyarmati
831. Hunya Békés Gyomaendrődi
832. Hunyadfalva Jász-Nagykun-Szolnok Szolnoki
833. Husztót Baranya Pécsi
834. Ibafa Baranya Szigetvári
835. Iborfia Zala Zalaegerszegi
836. Igal Somogy Kaposvári
837. Igar Fejér Sárbogárdi
838. Igrici Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőcsáti
839. Iharos Somogy Csurgói
840. Iharosberény Somogy Csurgói
841. Ikervár Vas Sárvári
842. Iklad Pest Aszódi
843. Iklanberény Vas Kőszegi
844. Iklódbördőce Zala Lenti
845. Iliny Nógrád Balassagyarmati
846. Ilk Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
847. Illocska Baranya Siklósi
848. Imola Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
849. Imrehegy Bács-Kiskun Kiskőrösi
850. Ináncs Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
851. Inke Somogy Csurgói
852. Ipacsfa Baranya Siklósi
853. Ipolydamásd Pest Szobi
854. Ipolyszög Nógrád Balassagyarmati
855. Ipolytarnóc Nógrád Salgótarjáni
856. Ipolytölgyes Pest Szobi
857. Ipolyvece Nógrád Balassagyarmati
858. Iregszemcse Tolna Tamási
859. Irota Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
860. Ispánk Vas Körmendi
861. Istenmezeje Heves Pétervásárai
862. Istvándi Somogy Barcsi
863. Iszkáz Veszprém Devecseri
864. Isztimér Fejér Móri
865. Ivád Heves Pétervásárai
866. Iván Győr-Moson-Sopron Soproni
867. Ivánbattyán Baranya Siklósi
868. Ivánc Vas Körmendi
869. Iváncsa Fejér Dunaújvárosi
870. Ivándárda Baranya Mohácsi
871. Izmény Tolna Bonyhádi
872. Izsófalva Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai
873. Jágónak Tolna Dombóvári
874. Jakabszállás Bács-Kiskun Kecskeméti
875. Jákfa Vas Sárvári
876. Jákfalva Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
877. Jákó Somogy Kaposvári
878. Jánd Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
879. Jánkmajtis Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
880. Jánosháza Vas Celldömölki
881. Jánoshida Jász-Nagykun-Szolnok Jászapáti
882. Járdánháza Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi
883. Jármi Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
884. Jásd Veszprém Várpalotai
885. Jászágó Jász-Nagykun-Szolnok Jászberényi
886. Jászalsószentgyörgy Jász-Nagykun-Szolnok Jászapáti
887. Jászboldogháza Jász-Nagykun-Szolnok Jászberényi
888. Jászdózsa Jász-Nagykun-Szolnok Jászapáti
889. Jászivány Jász-Nagykun-Szolnok Jászapáti
890. Jászjákóhalma Jász-Nagykun-Szolnok Jászberényi
891. Jászkarajenő Pest Ceglédi
892. Jászszentandrás Jász-Nagykun-Szolnok Jászapáti
893. Jászszentlászló Bács-Kiskun Kiskunmajsai
894. Jásztelek Jász-Nagykun-Szolnok Jászberényi
895. Jenő Fejér Székesfehérvári
896. Jobbágyi Nógrád Pásztói
897. Jósvafő Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
898. Juta Somogy Kaposvári
899. Kacorlak Zala Nagykanizsai
900. Kács Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
901. Kacsóta Baranya Szentlőrinci
902. Kadarkút Somogy Kaposvári
903. Kajárpéc Győr-Moson-Sopron Győri
904. Kajdacs Tolna Paksi
905. Kakasd Tolna Bonyhádi
906. Kákics Baranya Sellyei
907. Kál Heves Füzesabonyi
908. Kalaznó Tolna Tamási
909. Káld Vas Sárvári
910. Kallósd Zala Zalaszentgróti
911. Kállósemjén Szabolcs-Szatmár-Bereg Nagykállói
912. Kálmáncsa Somogy Barcsi
913. Kálmánháza Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyíregyházai
914. Kálócfa Zala Lenti
915. Káloz Fejér Székesfehérvári
916. Kám Vas Vasvári
917. Kamond Veszprém Devecseri
918. Kamut Békés Békési
919. Kánó Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
920. Kántorjánosi Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
921. Kány Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
922. Kánya Somogy Tabi
923. Kányavár Zala Lenti
924. Kapolcs Veszprém Tapolcai
925. Kápolna Heves Füzesabonyi
926. Kapoly Somogy Tabi
927. Kaposfő Somogy Kaposvári
928. Kaposgyarmat Somogy Kaposvári
929. Kaposhomok Somogy Kaposvári
930. Kaposkeresztúr Somogy Kaposvári
931. Kaposmérő Somogy Kaposvári
932. Kapospula Tolna Dombóvári
933. Kaposszerdahely Somogy Kaposvári
934. Káptalanfa Veszprém Sümegi
935. Kára Somogy Tabi
936. Karácsond Heves Gyöngyösi
937. Karád Somogy Fonyódi
938. Karakó Vas Celldömölki
939. Karakószörcsök Veszprém Devecseri
940. Karancsalja Nógrád Salgótarjáni
941. Karancsberény Nógrád Salgótarjáni
942. Karancskeszi Nógrád Salgótarjáni
943. Karancslapujtő Nógrád Salgótarjáni
944. Kárász Baranya Komlói
945. Karcsa Borsod-Abaúj-Zemplén Cigándi
946. Kardos Békés Szarvasi
947. Kardoskút Békés Orosházi
948. Karmacs Zala Keszthelyi
949. Karos Borsod-Abaúj-Zemplén Cigándi
950. Kásád Baranya Siklósi
951. Kaskantyú Bács-Kiskun Kiskőrösi
952. Kastélyosdombó Somogy Barcsi
953. Kaszaper Békés Mezőkovácsházai
954. Kaszó Somogy Nagyatádi
955. Katádfa Baranya Szigetvári
956. Katafa Vas Körmendi
957. Kátoly Baranya Pécsváradi
958. Katymár Bács-Kiskun Bácsalmási
959. Kazár Nógrád Salgótarjáni
960. Kázsmárk Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
961. Kazsok Somogy Kaposvári
962. Kék Szabolcs-Szatmár-Bereg Kemecsei
963. Kékcse Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai
964. Kéked Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
965. Kékesd Baranya Pécsváradi
966. Kékkút Veszprém Tapolcai
967. Kelebia Bács-Kiskun Kiskunhalasi
968. Kelemér Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
969. Kéleshalom Bács-Kiskun Jánoshalmai
970. Kelevíz Somogy Marcali
971. Kemecse Szabolcs-Szatmár-Bereg Kemecsei
972. Kemence Pest Szobi
973. Kemendollár Zala Zalaegerszegi
974. Kemeneshőgyész Veszprém Pápai
975. Kemeneskápolna Vas Celldömölki
976. Kemenesmagasi Vas Celldömölki
977. Kemenesmihályfa Vas Celldömölki
978. Kemenespálfa Vas Celldömölki
979. Kemenessömjén Vas Celldömölki
980. Kemenesszentmárton Vas Celldömölki
981. Kemenesszentpéter Veszprém Pápai
982. Keménfa Zala Zalaegerszegi
983. Kémes Baranya Siklósi
984. Kemestaródfa Vas Körmendi
985. Kemse Baranya Sellyei
986. Kenderes Jász-Nagykun-Szolnok Karcagi
987. Kenéz Vas Sárvári
988. Kenézlő Borsod-Abaúj-Zemplén Sárospataki
989. Kengyel Jász-Nagykun-Szolnok Törökszentmiklósi
990. Kenyeri Vas Celldömölki
991. Kercaszomor Vas Körmendi
992. Kercseliget Somogy Kaposvári
993. Kerecseny Zala Nagykanizsai
994. Kereki Somogy Siófoki
995. Kerékteleki Komárom-Esztergom Kisbéri
996. Keresztéte Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
997. Kerkabarabás Zala Lenti
998. Kerkafalva Zala Lenti
999. Kerkakutas Zala Lenti
1000 Kerkáskápolna Vas Körmendi
1001 Kerkaszentkirály Zala Letenyei
1002 Kerkateskánd Zala Lenti
1003 Kérsemjén Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1004 Kerta Veszprém Devecseri
1005 Kertészsziget Békés Szeghalmi
1006 Keszeg Nógrád Rétsági
1007 Kesznyéten Borsod-Abaúj-Zemplén Tiszaújvárosi
1008 Keszőhidegkút Tolna Tamási
1009 Kesztölc Komárom-Esztergom Esztergomi
1010 Kétbodony Nógrád Rétsági
1011 Kétegyháza Békés Gyulai
1012 Kéthely Somogy Marcali
1013 Kétpó Jász-Nagykun-Szolnok Mezőtúri
1014 Kétsoprony Békés Békéscsabai
1015 Kétújfalu Baranya Szigetvári
1016 Kétvölgy Vas Szentgotthárdi
1017 Kéty Tolna Bonyhádi
1018 Kevermes Békés Mezőkovácsházai
1019 Kilimán Zala Nagykanizsai
1020 Kimle Győr-Moson-Sopron Mosonmagyaróvári
1021 Kincsesbánya Fejér Móri
1022 Királd Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
1023 Királyegyháza Baranya Szentlőrinci
1024 Királyhegyes Csongrád Makói
1025 Kisapáti Veszprém Tapolcai
1026 Kisar Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1027 Kisasszond Somogy Kaposvári
1028 Kisasszonyfa Baranya Sellyei
1029 Kisbabot Győr-Moson-Sopron Téti
1030 Kisbágyon Nógrád Pásztói
1031 Kisbajom Somogy Nagyatádi
1032 Kisbárapáti Somogy Tabi
1033 Kisbárkány Nógrád Salgótarjáni
1034 Kisberény Somogy Fonyódi
1035 Kisberzseny Veszprém Devecseri
1036 Kisbeszterce Baranya Hegyháti
1037 Kisbodak Győr-Moson-Sopron Mosonmagyaróvári
1038 Kisbucsa Zala Zalaegerszegi
1039 Kisbudmér Baranya Bólyi
1040 Kiscsécs Borsod-Abaúj-Zemplén Tiszaújvárosi
1041 Kiscsehi Zala Letenyei
1042 Kiscsősz Veszprém Devecseri
1043 Kisdér Baranya Siklósi
1044 Kisdobsza Baranya Szigetvári
1045 Kisdombegyház Békés Mezőkovácsházai
1046 Kisdorog Tolna Bonyhádi
1047 Kisecset Nógrád Rétsági
1048 Kisfalud Győr-Moson-Sopron Kapuvári
1049 Kisfüzes Heves Pétervásárai
1050 Kisgörbő Zala Zalaszentgróti
1051 Kisgyalán Somogy Kaposvári
1052 Kishajmás Baranya Hegyháti
1053 Kisharsány Baranya Siklósi
1054 Kishartyán Nógrád Salgótarjáni
1055 Kisherend Baranya Pécsi
1056 Kishódos Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1057 Kishuta Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi
1058 Kisigmánd Komárom-Esztergom Komáromi
1059 Kisjakabfalva Baranya Siklósi
1060 Kiskassa Baranya Siklósi
1061 Kiskinizs Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
1062 Kiskorpád Somogy Kaposvári
1063 Kisköre Heves Hevesi
1064 Kiskutas Zala Zalaegerszegi
1065 Kisláng Fejér Enyingi
1066 Kisléta Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori
1067 Kislippó Baranya Siklósi
1068 Kislőd Veszprém Ajkai
1069 Kismányok Tolna Bonyhádi
1070 Kismarja Hajdú-Bihar Derecskei
1071 Kisnamény Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1072 Kisnána Heves Gyöngyösi
1073 Kisnémedi Pest Váci
1074 Kisnyárád Baranya Mohácsi
1075 Kispalád Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1076 Kispirit Veszprém Devecseri
1077 Kisrákos Vas Körmendi
1078 Kisrécse Zala Nagykanizsai
1079 Kisrozvágy Borsod-Abaúj-Zemplén Cigándi
1080 Kissikátor Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi
1081 Kissomlyó Vas Celldömölki
1082 Kistamási Baranya Szigetvári
1083 Kistapolca Baranya Siklósi
1084 Kistolmács Zala Letenyei
1085 Kistormás Tolna Szekszárdi
1086 Kistótfalu Baranya Siklósi
1087 Kisvarsány Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
1088 Kisvásárhely Zala Zalaszentgróti
1089 Kisvaszar Baranya Hegyháti
1090 Kisvejke Tolna Bonyhádi
1091 Kiszombor Csongrád Makói
1092 Kiszsidány Vas Kőszegi
1093 Kisszállás Bács-Kiskun Kiskunhalasi
1094 Kisszékely Tolna Tamási
1095 Kisszekeres Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1096 Kisszentmárton Baranya Sellyei
1097 Kissziget Zala Lenti
1098 Kisszőlős Veszprém Devecseri
1099 Klárafalva Csongrád Szegedi
1100 Kocs Komárom-Esztergom Tatai
1101 Kocsér Pest Nagykőrösi
1102 Kocsola Tolna Dombóvári
1103 Kocsord Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
1104 Kokad Hajdú-Bihar Derecskei
1105 Kolontár Veszprém Devecseri
1106 Komjáti Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
1107 Komlódtótfalu Szabolcs-Szatmár-Bereg Csengeri
1108 Komlósd Somogy Barcsi
1109 Komlóska Borsod-Abaúj-Zemplén Sárospataki
1110 Komoró Szabolcs-Szatmár-Bereg Záhonyi
1111 Kompolt Heves Füzesabonyi
1112 Kondó Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1113 Kondorfa Vas Szentgotthárdi
1114 Kondoros Békés Szarvasi
1115 Kóny Győr-Moson-Sopron Csornai
1116 Konyár Hajdú-Bihar Derecskei
1117 Koppányszántó Tolna Tamási
1118 Korlát Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
1119 Kórós Baranya Sellyei
1120 Kóspallag Pest Szobi
1121 Kótaj Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyíregyházai
1122 Kovácshida Baranya Siklósi
1123 Kovácsvágás Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi
1124 Kozárd Nógrád Pásztói
1125 Kozmadombja Zala Lenti
1126 Köblény Baranya Komlói
1127 Köcsk Vas Celldömölki
1128 Kőkút Somogy Kaposvári
1129 Kölcse Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1130 Kölesd Tolna Szekszárdi
1131 Kölked Baranya Mohácsi
1132 Kömlő Heves Hevesi
1133 Kömlőd Komárom-Esztergom Oroszlányi
1134 Kömörő Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1135 Kömpöc Bács-Kiskun Kiskunmajsai
1136 Kőröshegy Somogy Siófoki
1137 Körösladány Békés Szeghalmi
1138 Körösnagyharsány Békés Sarkadi
1139 Köröstarcsa Békés Békési
1140 Kőröstetétlen Pest Ceglédi
1141 Körösújfalu Békés Szeghalmi
1142 Körösszakál Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
1143 Körösszegapáti Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
1144 Kőszegdoroszló Vas Kőszegi
1145 Kőszegpaty Vas Kőszegi
1146 Kőszegszerdahely Vas Kőszegi
1147 Kötcse Somogy Siófoki
1148 Kötegyán Békés Sarkadi
1149 Kőtelek Jász-Nagykun-Szolnok Szolnoki
1150 Kővágóörs Veszprém Tapolcai
1151 Kővágószőlős Baranya Pécsi
1152 Kövegy Csongrád Makói
1153 Köveskál Veszprém Tapolcai
1154 Krasznokvajda Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
1155 Kunadacs Bács-Kiskun Kunszentmiklósi
1156 Kunágota Békés Mezőkovácsházai
1157 Kunbaja Bács-Kiskun Bácsalmási
1158 Kunbaracs Bács-Kiskun Kecskeméti
1159 Kuncsorba Jász-Nagykun-Szolnok Törökszentmiklósi
1160 Kunfehértó Bács-Kiskun Kiskunhalasi
1161 Kunszállás Bács-Kiskun Kecskeméti
1162 Kup Veszprém Pápai
1163 Kupa Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
1164 Kurd Tolna Dombóvári
1165 Kurityán Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai
1166 Kustánszeg Zala Zalaegerszegi
1167 Kutas Somogy Nagyatádi
1168 Kutasó Nógrád Pásztói
1169 Kübekháza Csongrád Szegedi
1170 Külsősárd Zala Lenti
1171 Küngös Veszprém Balatonalmádi
1172 Lábatlan Komárom-Esztergom Esztergomi
1173 Lábod Somogy Nagyatádi
1174 Lácacséke Borsod-Abaúj-Zemplén Cigándi
1175 Lad Somogy Barcsi
1176 Ladánybene Bács-Kiskun Kecskeméti
1177 Ládbesenyő Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
1178 Lajoskomárom Fejér Enyingi
1179 Lak Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
1180 Lakhegy Zala Zalaegerszegi
1181 Lakócsa Somogy Barcsi
1182 Lánycsók Baranya Mohácsi
1183 Lápafő Tolna Dombóvári
1184 Lapáncsa Baranya Siklósi
1185 Laskod Szabolcs-Szatmár-Bereg Baktalórántházai
1186 Lasztonya Zala Letenyei
1187 Látrány Somogy Fonyódi
1188 Lázi Győr-Moson-Sopron Pannonhalmi
1189 Legénd Nógrád Rétsági
1190 Legyesbénye Borsod-Abaúj-Zemplén Szerencsi
1191 Léh Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
1192 Lénárddaróc Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi
1193 Lendvadedes Zala Lenti
1194 Lendvajakabfa Zala Lenti
1195 Lengyel Tolna Bonyhádi
1196 Lengyeltóti Somogy Fonyódi
1197 Lepsény Fejér Enyingi
1198 Lesencefalu Veszprém Tapolcai
1199 Lesenceistvánd Veszprém Tapolcai
1200 Lesencetomaj Veszprém Tapolcai
1201 Letenye Zala Letenyei
1202 Letkés Pest Szobi
1203 Levelek Szabolcs-Szatmár-Bereg Baktalórántházai
1204 Libickozma Somogy Marcali
1205 Lickóvadamos Zala Zalaegerszegi
1206 Liget Baranya Komlói
1207 Ligetfalva Zala Keszthelyi
1208 Lippó Baranya Mohácsi
1209 Liptód Baranya Bólyi
1210 Lispeszentadorján Zala Letenyei
1211 Liszó Zala Nagykanizsai
1212 Litka Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
1213 Litke Nógrád Salgótarjáni
1214 Lókút Veszprém Zirci
1215 Lónya Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
1216 Lórév Pest Ráckevei
1217 Lothárd Baranya Pécsi
1218 Lovasberény Fejér Székesfehérvári
1219 Lovászhetény Baranya Pécsváradi
1220 Lovászi Zala Lenti
1221 Lovászpatona Veszprém Pápai
1222 Lőkösháza Békés Gyulai
1223 Lövőpetri Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai
1224 Lucfalva Nógrád Salgótarjáni
1225 Ludányhalászi Nógrád Szécsényi
1226 Ludas Heves Gyöngyösi
1227 Lulla Somogy Tabi
1228 Lúzsok Baranya Sellyei
1229 Mád Borsod-Abaúj-Zemplén Szerencsi
1230 Madaras Bács-Kiskun Bácsalmási
1231 Madocsa Tolna Paksi
1232 Maglóca Győr-Moson-Sopron Csornai
1233 Mágocs Baranya Hegyháti
1234 Magosliget Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1235 Magy Szabolcs-Szatmár-Bereg Baktalórántházai
1236 Magyaratád Somogy Kaposvári
1237 Magyarbánhegyes Békés Mezőkovácsházai
1238 Magyarbóly Baranya Siklósi
1239 Magyarcsanád Csongrád Makói
1240 Magyardombegyház Békés Mezőkovácsházai
1241 Magyaregregy Baranya Komlói
1242 Magyaregres Somogy Kaposvári
1243 Magyarföld Zala Lenti
1244 Magyargencs Veszprém Pápai
1245 Magyarhertelend Baranya Komlói
1246 Magyarhomorog Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
1247 Magyarkeresztúr Győr-Moson-Sopron Csornai
1248 Magyarkeszi Tolna Tamási
1249 Magyarlukafa Baranya Szigetvári
1250 Magyarmecske Baranya Sellyei
1251 Magyarnándor Nógrád Balassagyarmati
1252 Magyarpolány Veszprém Ajkai
1253 Magyarsarlós Baranya Pécsi
1254 Magyarszecsőd Vas Körmendi
1255 Magyarszék Baranya Komlói
1256 Magyarszentmiklós Zala Nagykanizsai
1257 Magyarszerdahely Zala Nagykanizsai
1258 Magyarszombatfa Vas Körmendi
1259 Magyartelek Baranya Sellyei
1260 Majs Baranya Mohácsi
1261 Makád Pest Ráckevei
1262 Makkoshotyka Borsod-Abaúj-Zemplén Sárospataki
1263 Maklár Heves Egri
1264 Malomsok Veszprém Pápai
1265 Mályi Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1266 Mályinka Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai
1267 Mánd Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1268 Mándok Szabolcs-Szatmár-Bereg Záhonyi
1269 Mánfa Baranya Komlói
1270 Maráza Baranya Mohácsi
1271 Marcalgergelyi Veszprém Pápai
1272 Marcaltő Veszprém Pápai
1273 Márfa Baranya Siklósi
1274 Máriahalom Komárom-Esztergom Esztergomi
1275 Máriakéménd Baranya Bólyi
1276 Márianosztra Pest Szobi
1277 Máriapócs Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori
1278 Markaz Heves Gyöngyösi
1279 Markóc Baranya Sellyei
1280 Markotabödöge Győr-Moson-Sopron Csornai
1281 Maróc Zala Letenyei
1282 Marócsa Baranya Sellyei
1283 Márok Baranya Siklósi
1284 Márokföld Zala Lenti
1285 Márokpapi Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
1286 Maroslele Csongrád Makói
1287 Mártély Csongrád Hódmezővásárhelyi
1288 Martonfa Baranya Pécsváradi
1289 Martonyi Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
1290 Mátételke Bács-Kiskun Bácsalmási
1291 Mátraballa Heves Pétervásárai
1292 Mátraderecske Heves Pétervásárai
1293 Mátramindszent Nógrád Bátonyterenyei
1294 Mátranovák Nógrád Bátonyterenyei
1295 Mátraszele Nógrád Salgótarjáni
1296 Mátraszentimre Heves Gyöngyösi
1297 Mátraszőlős Nógrád Pásztói
1298 Mátraterenye Nógrád Bátonyterenyei
1299 Mátraverebély Nógrád Bátonyterenyei
1300 Mátyásdomb Fejér Enyingi
1301 Matty Baranya Siklósi
1302 Mátyus Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
1303 Máza Baranya Komlói
1304 Mecseknádasd Baranya Pécsváradi
1305 Mecsekpölöske Baranya Komlói
1306 Mecsér Győr-Moson-Sopron Mosonmagyaróvári
1307 Medgyesbodzás Békés Mezőkovácsházai
1308 Medgyesegyháza Békés Mezőkovácsházai
1309 Medina Tolna Szekszárdi
1310 Megyaszó Borsod-Abaúj-Zemplén Szerencsi
1311 Megyer Veszprém Sümegi
1312 Meggyeskovácsi Vas Sárvári
1313 Méhkerék Békés Sarkadi
1314 Méhtelek Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1315 Mekényes Baranya Hegyháti
1316 Mélykút Bács-Kiskun Jánoshalmai
1317 Mencshely Veszprém Veszprémi
1318 Méra Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
1319 Merenye Baranya Szigetvári
1320 Mérk Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
1321 Mernye Somogy Kaposvári
1322 Mersevát Vas Celldömölki
1323 Mesterháza Vas Sárvári
1324 Mesteri Vas Celldömölki
1325 Mesterszállás Jász-Nagykun-Szolnok Mezőtúri
1326 Meszes Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
1327 Meszlen Vas Szombathelyi
1328 Mesztegnyő Somogy Marcali
1329 Mezőcsokonya Somogy Kaposvári
1330 Meződ Baranya Hegyháti
1331 Mezőfalva Fejér Dunaújvárosi
1332 Mezőgyán Békés Sarkadi
1333 Mezőhék Jász-Nagykun-Szolnok Mezőtúri
1334 Mezőkeresztes Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
1335 Mezőkomárom Fejér Enyingi
1336 Mezőlak Veszprém Pápai
1337 Mezőnagymihály Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
1338 Mezőnyárád Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
1339 Mezőörs Győr-Moson-Sopron Győri
1340 Mezőpeterd Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
1341 Mezősas Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
1342 Mezőszemere Heves Füzesabonyi
1343 Mezőszentgyörgy Fejér Enyingi
1344 Mezőszilas Fejér Sárbogárdi
1345 Mezőtárkány Heves Füzesabonyi
1346 Mezőzombor Borsod-Abaúj-Zemplén Szerencsi
1347 Miháld Zala Nagykanizsai
1348 Mihályfa Zala Zalaszentgróti
1349 Mihálygerge Nógrád Salgótarjáni
1350 Mihályháza Veszprém Pápai
1351 Mihályi Győr-Moson-Sopron Kapuvári
1352 Mike Somogy Kaposvári
1353 Mikebuda Pest Ceglédi
1354 Mikepércs Hajdú-Bihar Derecskei
1355 Miklósi Somogy Tabi
1356 Mikófalva Heves Bélapátfalvai
1357 Mikóháza Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi
1358 Mikosszéplak Vas Vasvári
1359 Milejszeg Zala Zalaegerszegi
1360 Milota Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1361 Mindszentgodisa Baranya Hegyháti
1362 Mindszentkálla Veszprém Tapolcai
1363 Misefa Zala Zalaegerszegi
1364 Miske Bács-Kiskun Kalocsai
1365 Miszla Tolna Tamási
1366 Mocsa Komárom-Esztergom Komáromi
1367 Mogyorósbánya Komárom-Esztergom Esztergomi
1368 Mogyoróska Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
1369 Mohora Nógrád Balassagyarmati
1370 Molnári Zala Letenyei
1371 Molnaszecsőd Vas Körmendi
1372 Molvány Baranya Szigetvári
1373 Monaj Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
1374 Monok Borsod-Abaúj-Zemplén Szerencsi
1375 Mónosbél Heves Bélapátfalvai
1376 Monostorpályi Hajdú-Bihar Derecskei
1377 Monoszló Veszprém Balatonfüredi
1378 Monyoród Baranya Bólyi
1379 Mórágy Tolna Bonyhádi
1380 Móricgát Bács-Kiskun Kiskunmajsai
1381 Mórichida Győr-Moson-Sopron Téti
1382 Mosdós Somogy Kaposvári
1383 Mosonszentmiklós Győr-Moson-Sopron Győri
1384 Mosonudvar Győr-Moson-Sopron Mosonmagyaróvári
1385 Mozsgó Baranya Szigetvári
1386 Mőcsény Tolna Bonyhádi
1387 Mucsfa Tolna Bonyhádi
1388 Mucsi Tolna Tamási
1389 Múcsony Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai
1390 Muhi Borsod-Abaúj-Zemplén Tiszaújvárosi
1391 Murakeresztúr Zala Nagykanizsai
1392 Murarátka Zala Letenyei
1393 Muraszemenye Zala Letenyei
1394 Murga Tolna Bonyhádi
1395 Murony Békés Békési
1396 Nábrád Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1397 Nádasd Vas Körmendi
1398 Nádasdladány Fejér Székesfehérvári
1399 Nágocs Somogy Tabi
1400 Nagyacsád Veszprém Pápai
1401 Nagyalásony Veszprém Devecseri
1402 Nagyar Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1403 Nagybajom Somogy Kaposvári
1404 Nagybakónak Zala Nagykanizsai
1405 Nagybánhegyes Békés Mezőkovácsházai
1406 Nagybaracska Bács-Kiskun Bajai
1407 Nagybarca Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai
1408 Nagybárkány Nógrád Salgótarjáni
1409 Nagyberény Somogy Siófoki
1410 Nagyberki Somogy Kaposvári
1411 Nagybörzsöny Pest Szobi
1412 Nagybudmér Baranya Bólyi
1413 Nagycsány Baranya Sellyei
1414 Nagycsécs Borsod-Abaúj-Zemplén Tiszaújvárosi
1415 Nagycsepely Somogy Siófoki
1416 Nagycserkesz Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyíregyházai
1417 Nagydém Veszprém Pápai
1418 Nagydobos Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
1419 Nagydobsza Baranya Szigetvári
1420 Nagydorog Tolna Paksi
1421 Nagyér Csongrád Makói
1422 Nagyesztergár Veszprém Zirci
1423 Nagyfüged Heves Gyöngyösi
1424 Nagygeresd Vas Sárvári
1425 Nagygörbő Zala Zalaszentgróti
1426 Nagygyimót Veszprém Pápai
1427 Nagyhajmás Baranya Hegyháti
1428 Nagyharsány Baranya Siklósi
1429 Nagyhegyes Hajdú-Bihar Hajdúszoboszlói
1430 Nagyhódos Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1431 Nagyhuta Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi
1432 Nagyigmánd Komárom-Esztergom Komáromi
1433 Nagyiván Jász-Nagykun-Szolnok Tiszafüredi
1434 Nagykamarás Békés Mezőkovácsházai
1435 Nagykapornak Zala Zalaegerszegi
1436 Nagykarácsony Fejér Dunaújvárosi
1437 Nagykereki Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
1438 Nagykeresztúr Nógrád Salgótarjáni
1439 Nagykinizs Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
1440 Nagykónyi Tolna Tamási
1441 Nagykorpád Somogy Nagyatádi
1442 Nagykökényes Heves Hatvani
1443 Nagykölked Vas Körmendi
1444 Nagykörű Jász-Nagykun-Szolnok Szolnoki
1445 Nagykutas Zala Zalaegerszegi
1446 Nagylak Csongrád Makói
1447 Nagylengyel Zala Zalaegerszegi
1448 Nagylóc Nógrád Szécsényi
1449 Nagylók Fejér Sárbogárdi
1450 Nagymágocs Csongrád Szentesi
1451 Nagymányok Tolna Bonyhádi
1452 Nagymizdó Vas Körmendi
1453 Nagynyárád Baranya Mohácsi
1454 Nagyoroszi Nógrád Rétsági
1455 Nagypall Baranya Pécsváradi
1456 Nagypeterd Baranya Szigetvári
1457 Nagypirit Veszprém Devecseri
1458 Nagyrábé Hajdú-Bihar Püspökladányi
1459 Nagyrada Zala Nagykanizsai
1460 Nagyrákos Vas Körmendi
1461 Nagyrécse Zala Nagykanizsai
1462 Nagyréde Heves Gyöngyösi
1463 Nagyrév Jász-Nagykun-Szolnok Kunszentmártoni
1464 Nagyrozvágy Borsod-Abaúj-Zemplén Cigándi
1465 Nagysáp Komárom-Esztergom Esztergomi
1466 Nagysimonyi Vas Celldömölki
1467 Nagyszakácsi Somogy Marcali
1468 Nagyszékely Tolna Tamási
1469 Nagyszekeres Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1470 Nagyszénás Békés Orosházi
1471 Nagyszentjános Győr-Moson-Sopron Győri
1472 Nagyszokoly Tolna Tamási
1473 Nagytevel Veszprém Pápai
1474 Nagytilaj Vas Vasvári
1475 Nagytótfalu Baranya Siklósi
1476 Nagytőke Csongrád Szentesi
1477 Nagyút Heves Füzesabonyi
1478 Nagyvarsány Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
1479 Nagyváty Baranya Szigetvári
1480 Nagyvázsony Veszprém Veszprémi
1481 Nagyvejke Tolna Bonyhádi
1482 Nagyveleg Fejér Móri
1483 Nagyvisnyó Heves Bélapátfalvai
1484 Nak Tolna Dombóvári
1485 Napkor Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyíregyházai
1486 Narda Vas Szombathelyi
1487 Négyes Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
1488 Nekézseny Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi
1489 Nemesapáti Zala Zalaegerszegi
1490 Nemesbikk Borsod-Abaúj-Zemplén Tiszaújvárosi
1491 Nemesborzova Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1492 Nemesbőd Vas Szombathelyi
1493 Nemescsó Vas Kőszegi
1494 Nemesdéd Somogy Marcali
1495 Nemesgörzsöny Veszprém Pápai
1496 Nemesgulács Veszprém Tapolcai
1497 Nemeshany Veszprém Sümegi
1498 Nemeshetés Zala Zalaegerszegi
1499 Nemeske Baranya Szigetvári
1500 Nemeskér Győr-Moson-Sopron Soproni
1501 Nemeskeresztúr Vas Celldömölki
1502 Nemeskocs Vas Celldömölki
1503 Nemeskolta Vas Szombathelyi
1504 Nemesnádudvar Bács-Kiskun Bajai
1505 Nemesnép Zala Lenti
1506 Nemespátró Zala Nagykanizsai
1507 Nemesrádó Zala Zalaegerszegi
1508 Nemesrempehollós Vas Körmendi
1509 Nemessándorháza Zala Zalaegerszegi
1510 Nemesvid Somogy Marcali
1511 Nemesvita Veszprém Tapolcai
1512 Nemesszalók Veszprém Pápai
1513 Nemesszentandrás Zala Zalaegerszegi
1514 Németfalu Zala Zalaegerszegi
1515 Németkér Tolna Paksi
1516 Nemti Nógrád Bátonyterenyei
1517 Neszmély Komárom-Esztergom Tatai
1518 Nick Vas Sárvári
1519 Nikla Somogy Marcali
1520 Nógrád Nógrád Rétsági
1521 Nógrádkövesd Nógrád Balassagyarmati
1522 Nógrádmarcal Nógrád Balassagyarmati
1523 Nógrádmegyer Nógrád Szécsényi
1524 Nógrádsáp Nógrád Rétsági
1525 Nógrádsipek Nógrád Szécsényi
1526 Nógrádszakál Nógrád Szécsényi
1527 Nóráp Veszprém Pápai
1528 Noszlop Veszprém Devecseri
1529 Nova Zala Lenti
1530 Novaj Heves Egri
1531 Novajidrány Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
1532 Nőtincs Nógrád Rétsági
1533 Nyalka Győr-Moson-Sopron Pannonhalmi
1534 Nyárád Veszprém Pápai
1535 Nyáregyháza Pest Monori
1536 Nyárlőrinc Bács-Kiskun Kecskeméti
1537 Nyékládháza Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1538 Nyésta Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
1539 Nyírábrány Hajdú-Bihar Nyíradonyi
1540 Nyíracsád Hajdú-Bihar Nyíradonyi
1541 Nyirád Veszprém Ajkai
1542 Nyírbéltek Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori
1543 Nyírbogát Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori
1544 Nyírbogdány Szabolcs-Szatmár-Bereg Kemecsei
1545 Nyírcsaholy Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
1546 Nyírcsászári Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori
1547 Nyírderzs Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori
1548 Nyírgelse Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori
1549 Nyírgyulaj Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori
1550 Nyíri Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi
1551 Nyíribrony Szabolcs-Szatmár-Bereg Baktalórántházai
1552 Nyírjákó Szabolcs-Szatmár-Bereg Baktalórántházai
1553 Nyírkarász Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai
1554 Nyírkáta Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
1555 Nyírkércs Szabolcs-Szatmár-Bereg Baktalórántházai
1556 Nyírlövő Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai
1557 Nyírlugos Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori
1558 Nyírmada Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
1559 Nyírmártonfalva Hajdú-Bihar Nyíradonyi
1560 Nyírmeggyes Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
1561 Nyírmihálydi Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori
1562 Nyírparasznya Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
1563 Nyírpilis Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori
1564 Nyírtass Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai
1565 Nyírtét Szabolcs-Szatmár-Bereg Kemecsei
1566 Nyírtura Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyíregyházai
1567 Nyírvasvári Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori
1568 Nyomár Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
1569 Nyőgér Vas Sárvári
1570 Nyugotszenterzsébet Baranya Szigetvári
1571 Óbánya Baranya Pécsváradi
1572 Óbarok Fejér Bicskei
1573 Óbudavár Veszprém Balatonfüredi
1574 Ócsárd Baranya Pécsi
1575 Ófalu Baranya Pécsváradi
1576 Ófehértó Szabolcs-Szatmár-Bereg Baktalórántházai
1577 Óhíd Zala Zalaszentgróti
1578 Okány Békés Sarkadi
1579 Okorág Baranya Sellyei
1580 Okorvölgy Baranya Szentlőrinci
1581 Olaszfa Vas Vasvári
1582 Olaszfalu Veszprém Zirci
1583 Olaszliszka Borsod-Abaúj-Zemplén Sárospataki
1584 Olcsva Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
1585 Olcsvaapáti Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1586 Old Baranya Siklósi
1587 Oltárc Zala Letenyei
1588 Onga Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1589 Ónod Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1590 Ópályi Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
1591 Ópusztaszer Csongrád Kisteleki
1592 Orbányosfa Zala Zalaegerszegi
1593 Orci Somogy Kaposvári
1594 Ordacsehi Somogy Fonyódi
1595 Ordas Bács-Kiskun Kalocsai
1596 Orgovány Bács-Kiskun Kecskeméti
1597 Ormándlak Zala Zalaegerszegi
1598 Ormosbánya Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai
1599 Oroszi Veszprém Devecseri
1600 Oroszló Baranya Komlói
1601 Orosztony Zala Nagykanizsai
1602 Ortaháza Zala Lenti
1603 Osli Győr-Moson-Sopron Kapuvári
1604 Ostffyasszonyfa Vas Celldömölki
1605 Oszkó Vas Vasvári
1606 Oszlár Borsod-Abaúj-Zemplén Tiszaújvárosi
1607 Osztopán Somogy Kaposvári
1608 Ózdfalu Baranya Sellyei
1609 Ozmánbük Zala Zalaegerszegi
1610 Ozora Tolna Tamási
1611 Öcs Veszprém Ajkai
1612 Őcsény Tolna Szekszárdi
1613 Öcsöd Jász-Nagykun-Szolnok Kunszentmártoni
1614 Ököritófülpös Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
1615 Ölbő Vas Sárvári
1616 Ömböly Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori
1617 Őr Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
1618 Öregcsertő Bács-Kiskun Kalocsai
1619 Öreglak Somogy Fonyódi
1620 Őrhalom Nógrád Balassagyarmati
1621 Őrimagyarósd Vas Körmendi
1622 Őriszentpéter Vas Körmendi
1623 Örkény Pest Dabasi
1624 Örményes Jász-Nagykun-Szolnok Törökszentmiklósi
1625 Örménykút Békés Szarvasi
1626 Őrtilos Somogy Csurgói
1627 Örvényes Veszprém Balatonfüredi
1628 Ősagárd Nógrád Rétsági
1629 Ősi Veszprém Várpalotai
1630 Öskü Veszprém Várpalotai
1631 Öttömös Csongrád Mórahalmi
1632 Pácin Borsod-Abaúj-Zemplén Cigándi
1633 Pacsa Zala Zalaegerszegi
1634 Pácsony Vas Vasvári
1635 Padár Zala Zalaegerszegi
1636 Páhi Bács-Kiskun Kiskőrösi
1637 Páka Zala Lenti
1638 Pakod Zala Zalaszentgróti
1639 Palé Baranya Hegyháti
1640 Pálfa Tolna Paksi
1641 Pálfiszeg Zala Zalaegerszegi
1642 Pálháza Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi
1643 Palkonya Baranya Siklósi
1644 Pálmajor Somogy Kaposvári
1645 Pálmonostora Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi
1646 Pálosvörösmart Heves Gyöngyösi
1647 Palotabozsok Baranya Mohácsi
1648 Palotás Nógrád Pásztói
1649 Pamlény Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
1650 Pamuk Somogy Fonyódi
1651 Pánd Pest Monori
1652 Pankasz Vas Körmendi
1653 Pannonhalma Győr-Moson-Sopron Pannonhalmi
1654 Pányok Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
1655 Panyola Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1656 Pap Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai
1657 Pápadereske Veszprém Pápai
1658 Pápakovácsi Veszprém Pápai
1659 Pápasalamon Veszprém Pápai
1660 Pápateszér Veszprém Pápai
1661 Papkeszi Veszprém Balatonalmádi
1662 Pápoc Vas Celldömölki
1663 Papos Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
1664 Páprád Baranya Sellyei
1665 Parád Heves Pétervásárai
1666 Parádsasvár Heves Pétervásárai
1667 Parasznya Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1668 Pári Tolna Tamási
1669 Paszab Szabolcs-Szatmár-Bereg Ibrányi
1670 Pásztori Győr-Moson-Sopron Csornai
1671 Pat Zala Nagykanizsai
1672 Patak Nógrád Balassagyarmati
1673 Patalom Somogy Kaposvári
1674 Patapoklosi Baranya Szigetvári
1675 Patca Somogy Kaposvári
1676 Patosfa Somogy Barcsi
1677 Pátroha Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai
1678 Pátyod Szabolcs-Szatmár-Bereg Csengeri
1679 Pecöl Vas Sárvári
1680 Pécsbagota Baranya Szentlőrinci
1681 Pécsely Veszprém Balatonfüredi
1682 Pécsvárad Baranya Pécsváradi
1683 Pély Heves Hevesi
1684 Penészlek Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori
1685 Pénzesgyőr Veszprém Zirci
1686 Penyige Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1687 Perbál Pest Budakeszi
1688 Pere Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
1689 Perecse Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
1690 Pereked Baranya Pécsi
1691 Perenye Vas Szombathelyi
1692 Peresznye Vas Kőszegi
1693 Perkáta Fejér Dunaújvárosi
1694 Perkupa Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
1695 Perőcsény Pest Szobi
1696 Peterd Baranya Siklósi
1697 Péterhida Somogy Barcsi
1698 Pétervására Heves Pétervásárai
1699 Pétfürdő Veszprém Várpalotai
1700 Petneháza Szabolcs-Szatmár-Bereg Baktalórántházai
1701 Petőfibánya Heves Hatvani
1702 Petőfiszállás Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi
1703 Petőmihályfa Vas Vasvári
1704 Petrikeresztúr Zala Zalaegerszegi
1705 Petrivente Zala Letenyei
1706 Pettend Baranya Szigetvári
1707 Piliny Nógrád Szécsényi
1708 Pilisszentkereszt Pest Szentendrei
1709 Pincehely Tolna Tamási
1710 Pinnye Győr-Moson-Sopron Soproni
1711 Piricse Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori
1712 Pirtó Bács-Kiskun Kiskunhalasi
1713 Piskó Baranya Sellyei
1714 Pitvaros Csongrád Makói
1715 Pócsa Baranya Bólyi
1716 Pocsaj Hajdú-Bihar Derecskei
1717 Pócspetri Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori
1718 Pogányszentpéter Somogy Csurgói
1719 Pókaszepetk Zala Zalaegerszegi
1720 Polány Somogy Kaposvári
1721 Porcsalma Szabolcs-Szatmár-Bereg Csengeri
1722 Poroszló Heves Füzesabonyi
1723 Porpác Vas Sárvári
1724 Porrog Somogy Csurgói
1725 Porrogszentkirály Somogy Csurgói
1726 Porrogszentpál Somogy Csurgói
1727 Pórszombat Zala Lenti
1728 Porva Veszprém Zirci
1729 Pósfa Vas Sárvári
1730 Potony Somogy Barcsi
1731 Pölöske Zala Zalaegerszegi
1732 Pölöskefő Zala Nagykanizsai
1733 Pörböly Tolna Szekszárdi
1734 Pördefölde Zala Lenti
1735 Pötréte Zala Nagykanizsai
1736 Prügy Borsod-Abaúj-Zemplén Szerencsi
1737 Pula Veszprém Veszprémi
1738 Pusztaapáti Zala Lenti
1739 Pusztaberki Nógrád Rétsági
1740 Pusztadobos Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
1741 Pusztaederics Zala Zalaegerszegi
1742 Pusztafalu Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi
1743 Pusztaföldvár Békés Orosházi
1744 Pusztahencse Tolna Paksi
1745 Pusztakovácsi Somogy Marcali
1746 Pusztamagyaród Zala Letenyei
1747 Pusztamérges Csongrád Mórahalmi
1748 Pusztamiske Veszprém Devecseri
1749 Pusztamonostor Jász-Nagykun-Szolnok Jászberényi
1750 Pusztaottlaka Békés Mezőkovácsházai
1751 Pusztaradvány Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
1752 Pusztaszemes Somogy Siófoki
1753 Pusztaszentlászló Zala Zalaegerszegi
1754 Pusztaszer Csongrád Kisteleki
1755 Pusztavacs Pest Dabasi
1756 Pusztavám Fejér Móri
1757 Püspökhatvan Pest Váci
1758 Püspökmolnári Vas Vasvári
1759 Rábacsanak Győr-Moson-Sopron Csornai
1760 Rábacsécsény Győr-Moson-Sopron Téti
1761 Rábagyarmat Vas Szentgotthárdi
1762 Rábahídvég Vas Vasvári
1763 Rábakecöl Győr-Moson-Sopron Kapuvári
1764 Rábapaty Vas Sárvári
1765 Rábapordány Győr-Moson-Sopron Csornai
1766 Rábasebes Győr-Moson-Sopron Csornai
1767 Rábaszentandrás Győr-Moson-Sopron Csornai
1768 Rábaszentmihály Győr-Moson-Sopron Téti
1769 Rábaszentmiklós Győr-Moson-Sopron Téti
1770 Rábatamási Győr-Moson-Sopron Csornai
1771 Rábatöttös Vas Szombathelyi
1772 Rábcakapi Győr-Moson-Sopron Csornai
1773 Rádfalva Baranya Siklósi
1774 Radostyán Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1775 Ragály Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
1776 Rakaca Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
1777 Rakacaszend Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
1778 Rakamaz Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyíregyházai
1779 Rákóczibánya Nógrád Salgótarjáni
1780 Rákócziújfalu Jász-Nagykun-Szolnok Szolnoki
1781 Ráksi Somogy Kaposvári
1782 Ramocsa Zala Lenti
1783 Ramocsaháza Szabolcs-Szatmár-Bereg Baktalórántházai
1784 Rápolt Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
1785 Raposka Veszprém Tapolcai
1786 Rásonysápberencs Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
1787 Rátka Borsod-Abaúj-Zemplén Szerencsi
1788 Rátót Vas Szentgotthárdi
1789 Recsk Heves Pétervásárai
1790 Réde Komárom-Esztergom Kisbéri
1791 Rédics Zala Lenti
1792 Regéc Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
1793 Regenye Baranya Pécsi
1794 Regöly Tolna Tamási
1795 Rém Bács-Kiskun Jánoshalmai
1796 Répáshuta Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1797 Répcelak Vas Sárvári
1798 Répceszemere Győr-Moson-Sopron Kapuvári
1799 Répceszentgyörgy Vas Sárvári
1800 Répcevis Győr-Moson-Sopron Soproni
1801 Resznek Zala Lenti
1802 Rétközberencs Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai
1803 Rétság Nógrád Rétsági
1804 Révfülöp Veszprém Tapolcai
1805 Révleányvár Borsod-Abaúj-Zemplén Cigándi
1806 Ricse Borsod-Abaúj-Zemplén Cigándi
1807 Rigyác Zala Nagykanizsai
1808 Rimóc Nógrád Szécsényi
1809 Rinyabesenyő Somogy Nagyatádi
1810 Rinyakovácsi Somogy Kaposvári
1811 Rinyaszentkirály Somogy Nagyatádi
1812 Rinyaújlak Somogy Barcsi
1813 Rinyaújnép Somogy Barcsi
1814 Rohod Szabolcs-Szatmár-Bereg Baktalórántházai
1815 Románd Győr-Moson-Sopron Pannonhalmi
1816 Romhány Nógrád Rétsági
1817 Rózsafa Baranya Szigetvári
1818 Rozsály Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1819 Rózsaszentmárton Heves Hatvani
1820 Röjtökmuzsaj Győr-Moson-Sopron Soproni
1821 Rönök Vas Szentgotthárdi
1822 Röszke Csongrád Szegedi
1823 Rudabánya Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai
1824 Rudolftelep Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai
1825 Rum Vas Szombathelyi
1826 Ruzsa Csongrád Mórahalmi
1827 Ságújfalu Nógrád Salgótarjáni
1828 Ságvár Somogy Siófoki
1829 Sajóbábony Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1830 Sajóecseg Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1831 Sajógalgóc Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai
1832 Sajóhídvég Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1833 Sajóivánka Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai
1834 Sajókápolna Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1835 Sajókaza Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai
1836 Sajókeresztúr Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1837 Sajólád Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1838 Sajólászlófalva Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1839 Sajómercse Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
1840 Sajónémeti Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
1841 Sajópálfala Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1842 Sajópetri Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1843 Sajópüspöki Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
1844 Sajósenye Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1845 Sajószöged Borsod-Abaúj-Zemplén Tiszaújvárosi
1846 Sajóvámos Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1847 Sajóvelezd Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
1848 Sajtoskál Vas Sárvári
1849 Salföld Veszprém Tapolcai
1850 Salomvár Zala Zalaegerszegi
1851 Sály Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
1852 Sámod Baranya Sellyei
1853 Sámsonháza Nógrád Salgótarjáni
1854 Sand Zala Nagykanizsai
1855 Sántos Somogy Kaposvári
1856 Sáp Hajdú-Bihar Püspökladányi
1857 Sáránd Hajdú-Bihar Derecskei
1858 Sárazsadány Borsod-Abaúj-Zemplén Sárospataki
1859 Sáregres Fejér Sárbogárdi
1860 Sárfimizdó Vas Vasvári
1861 Sárhida Zala Zalaegerszegi
1862 Sárisáp Komárom-Esztergom Esztergomi
1863 Sarkadkeresztúr Békés Sarkadi
1864 Sárkeresztúr Fejér Sárbogárdi
1865 Sárok Baranya Mohácsi
1866 Sárosd Fejér Székesfehérvári
1867 Sárpilis Tolna Szekszárdi
1868 Sárrétudvari Hajdú-Bihar Püspökladányi
1869 Sárszentágota Fejér Sárbogárdi
1870 Sárszentlőrinc Tolna Paksi
1871 Sarud Heves Füzesabonyi
1872 Sásd Baranya Hegyháti
1873 Sáta Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi
1874 Sátorhely Baranya Mohácsi
1875 Sávoly Somogy Marcali
1876 Segesd Somogy Nagyatádi
1877 Selyeb Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
1878 Sellye Baranya Sellyei
1879 Semjén Borsod-Abaúj-Zemplén Cigándi
1880 Semjénháza Zala Letenyei
1881 Sénye Zala Zalaszentgróti
1882 Sényő Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyíregyházai
1883 Seregélyes Fejér Székesfehérvári
1884 Serényfalva Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
1885 Sérsekszőlős Somogy Tabi
1886 Sikátor Győr-Moson-Sopron Pannonhalmi
1887 Siklósbodony Baranya Siklósi
1888 Siklósnagyfalu Baranya Siklósi
1889 Sima Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
1890 Simaság Vas Sárvári
1891 Simonfa Somogy Kaposvári
1892 Simontornya Tolna Tamási
1893 Sióagárd Tolna Szekszárdi
1894 Sirok Heves Pétervásárai
1895 Sobor Győr-Moson-Sopron Csornai
1896 Soltszentimre Bács-Kiskun Kiskőrösi
1897 Som Somogy Siófoki
1898 Somberek Baranya Mohácsi
1899 Somlójenő Veszprém Devecseri
1900 Somlószőlős Veszprém Devecseri
1901 Somlóvásárhely Veszprém Devecseri
1902 Somlóvecse Veszprém Devecseri
1903 Somodor Somogy Kaposvári
1904 Somogyacsa Somogy Tabi
1905 Somogyapáti Baranya Szigetvári
1906 Somogyaracs Somogy Barcsi
1907 Somogyaszaló Somogy Kaposvári
1908 Somogybabod Somogy Fonyódi
1909 Somogybükkösd Somogy Csurgói
1910 Somogycsicsó Somogy Csurgói
1911 Somogydöröcske Somogy Tabi
1912 Somogyegres Somogy Tabi
1913 Somogyfajsz Somogy Kaposvári
1914 Somogygeszti Somogy Kaposvári
1915 Somogyhárságy Baranya Szigetvári
1916 Somogyhatvan Baranya Szigetvári
1917 Somogyjád Somogy Kaposvári
1918 Somogymeggyes Somogy Tabi
1919 Somogysámson Somogy Marcali
1920 Somogysárd Somogy Kaposvári
1921 Somogysimonyi Somogy Marcali
1922 Somogyszentpál Somogy Marcali
1923 Somogyszil Somogy Kaposvári
1924 Somogyszob Somogy Nagyatádi
1925 Somogyudvarhely Somogy Csurgói
1926 Somogyvámos Somogy Fonyódi
1927 Somogyvár Somogy Fonyódi
1928 Somogyviszló Baranya Szigetvári
1929 Somogyzsitfa Somogy Marcali
1930 Somoskőújfalu Nógrád Salgótarjáni
1931 Sonkád Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1932 Soponya Fejér Székesfehérvári
1933 Sopronhorpács Győr-Moson-Sopron Soproni
1934 Sorkifalud Vas Szombathelyi
1935 Sorkikápolna Vas Szombathelyi
1936 Sormás Zala Nagykanizsai
1937 Sorokpolány Vas Szombathelyi
1938 Sóstófalva Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
1939 Sósvertike Baranya Sellyei
1940 Sótony Vas Sárvári
1941 Söjtör Zala Zalaegerszegi
1942 Söpte Vas Szombathelyi
1943 Sumony Baranya Szentlőrinci
1944 Súr Komárom-Esztergom Kisbéri
1945 Surd Zala Nagykanizsai
1946 Sükösd Bács-Kiskun Bajai
1947 Sümegcsehi Zala Zalaszentgróti
1948 Sümegprága Veszprém Sümegi
1949 Szabadbattyán Fejér Székesfehérvári
1950 Szabadegyháza Fejér Gárdonyi
1951 Szabadhídvég Fejér Enyingi
1952 Szabadi Somogy Kaposvári
1953 Szabadkígyós Békés Békéscsabai
1954 Szabadszentkirály Baranya Szentlőrinci
1955 Szabolcs Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyíregyházai
1956 Szabolcsbáka Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai
1957 Szabolcsveresmart Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai
1958 Szágy Baranya Hegyháti
1959 Szajla Heves Pétervásárai
1960 Szajol Jász-Nagykun-Szolnok Szolnoki
1961 Szakácsi Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
1962 Szakadát Tolna Tamási
1963 Szakáld Borsod-Abaúj-Zemplén Tiszaújvárosi
1964 Szakály Tolna Tamási
1965 Szakcs Tolna Dombóvári
1966 Szakmár Bács-Kiskun Kalocsai
1967 Szaknyér Vas Körmendi
1968 Szakoly Szabolcs-Szatmár-Bereg Nagykállói
1969 Szakony Győr-Moson-Sopron Soproni
1970 Szakonyfalu Vas Szentgotthárdi
1971 Szákszend Komárom-Esztergom Oroszlányi
1972 Szalafő Vas Körmendi
1973 Szalánta Baranya Pécsi
1974 Szalapa Zala Zalaszentgróti
1975 Szalaszend Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
1976 Szalatnak Baranya Komlói
1977 Szálka Tolna Szekszárdi
1978 Szalkszentmárton Bács-Kiskun Kunszentmiklósi
1979 Szalmatercs Nógrád Szécsényi
1980 Szalonna Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
1981 Szamosangyalos Szabolcs-Szatmár-Bereg Csengeri
1982 Szamosbecs Szabolcs-Szatmár-Bereg Csengeri
1983 Szamoskér Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
1984 Szamossályi Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1985 Szamostatárfalva Szabolcs-Szatmár-Bereg Csengeri
1986 Szamosújlak Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
1987 Szamosszeg Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
1988 Szanda Nógrád Balassagyarmati
1989 Szank Bács-Kiskun Kiskunmajsai
1990 Szany Győr-Moson-Sopron Csornai
1991 Szápár Veszprém Zirci
1992 Szaporca Baranya Siklósi
1993 Szárász Baranya Komlói
1994 Szárazd Tolna Tamási
1995 Szarvasgede Nógrád Pásztói
1996 Szarvaskend Vas Körmendi
1997 Szarvaskő Heves Egri
1998 Szászfa Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
1999 Szászvár Baranya Komlói
2000 Szatmárcseke Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
2001 Szatta Vas Körmendi
2002 Szava Baranya Siklósi
2003 Szebény Baranya Mohácsi
2004 Szécsénke Nógrád Balassagyarmati
2005 Szécsényfelfalu Nógrád Szécsényi
2006 Szécsisziget Zala Lenti
2007 Szederkény Baranya Bólyi
2008 Szedres Tolna Szekszárdi
2009 Szegerdő Somogy Marcali
2010 Szegi Borsod-Abaúj-Zemplén Tokaji
2011 Szegilong Borsod-Abaúj-Zemplén Tokaji
2012 Szegvár Csongrád Szentesi
2013 Székely Szabolcs-Szatmár-Bereg Kemecsei
2014 Székelyszabar Baranya Mohácsi
2015 Székkutas Csongrád Hódmezővásárhelyi
2016 Szeleste Vas Sárvári
2017 Szelevény Jász-Nagykun-Szolnok Kunszentmártoni
2018 Szellő Baranya Pécsváradi
2019 Szemely Baranya Pécsi
2020 Szemenye Vas Vasvári
2021 Szemere Borsod-Abaúj-Zemplén Encsi
2022 Szendrő Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
2023 Szendrőlád Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
2024 Szenna Somogy Kaposvári
2025 Szenta Somogy Csurgói
2026 Szentbalázs Somogy Kaposvári
2027 Szentbékkálla Veszprém Tapolcai
2028 Szentborbás Somogy Barcsi
2029 Szentdénes Baranya Szentlőrinci
2030 Szentdomonkos Heves Pétervásárai
2031 Szente Nógrád Rétsági
2032 Szentegát Baranya Szigetvári
2033 Szentgál Veszprém Veszprémi
2034 Szentgáloskér Somogy Kaposvári
2035 Szentgyörgyvár Zala Keszthelyi
2036 Szentgyörgyvölgy Zala Lenti
2037 Szentimrefalva Veszprém Sümegi
2038 Szentistván Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
2039 Szentistvánbaksa Borsod-Abaúj-Zemplén Szikszói
2040 Szentjakabfa Veszprém Balatonfüredi
2041 Szentkatalin Baranya Szentlőrinci
2042 Szentkirály Bács-Kiskun Tiszakécskei
2043 Szentkirályszabadja Veszprém Veszprémi
2044 Szentkozmadombja Zala Zalaegerszegi
2045 Szentlászló Baranya Szigetvári
2046 Szentliszló Zala Letenyei
2047 Szentlőrinckáta Pest Nagykátai
2048 Szentmargitfalva Zala Letenyei
2049 Szentmártonkáta Pest Nagykátai
2050 Szentpéterfa Vas Szombathelyi
2051 Szentpéterfölde Zala Zalaegerszegi
2052 Szentpéterszeg Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
2053 Szentpéterúr Zala Zalaegerszegi
2054 Szenyér Somogy Marcali
2055 Szepetnek Zala Nagykanizsai
2056 Szerecseny Győr-Moson-Sopron Téti
2057 Szeremle Bács-Kiskun Bajai
2058 Szerep Hajdú-Bihar Püspökladányi
2059 Szergény Vas Celldömölki
2060 Szigetbecse Pest Ráckevei
2061 Szigetcsép Pest Ráckevei
2062 Szigetújfalu Pest Ráckevei
2063 Szigliget Veszprém Tapolcai
2064 Szihalom Heves Füzesabonyi
2065 Szijártóháza Zala Lenti
2066 Szil Győr-Moson-Sopron Csornai
2067 Szilágy Baranya Pécsi
2068 Szilaspogony Nógrád Salgótarjáni
2069 Szilsárkány Győr-Moson-Sopron Csornai
2070 Szilvágy Zala Lenti
2071 Szilvás Baranya Pécsi
2072 Szilvásvárad Heves Bélapátfalvai
2073 Szilvásszentmárton Somogy Kaposvári
2074 Szin Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
2075 Szinpetri Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
2076 Szirmabesenyő Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
2077 Szob Pest Szobi
2078 Szólád Somogy Siófoki
2079 Szomód Komárom-Esztergom Tatai
2080 Szomolya Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
2081 Szomor Komárom-Esztergom Tatabányai
2082 Szorosad Somogy Tabi
2083 Szőc Veszprém Ajkai
2084 Szőce Vas Körmendi
2085 Sződ Pest Váci
2086 Szögliget Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
2087 Szőke Baranya Pécsi
2088 Szőkéd Baranya Pécsi
2089 Szőkedencs Somogy Marcali
2090 Szőlősardó Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
2091 Szőlősgyörök Somogy Fonyódi
2092 Szörény Baranya Szigetvári
2093 Szúcs Heves Egri
2094 Szuha Nógrád Bátonyterenyei
2095 Szuhafő Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
2096 Szuhakálló Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai
2097 Szuhogy Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
2098 Szulimán Baranya Szigetvári
2099 Szulok Somogy Barcsi
2100 Szurdokpüspöki Nógrád Pásztói
2101 Szűcsi Heves Gyöngyösi
2102 Szügy Nógrád Balassagyarmati
2103 Szűr Baranya Mohácsi
2104 Tab Somogy Tabi
2105 Tabajd Fejér Bicskei
2106 Tabdi Bács-Kiskun Kiskőrösi
2107 Táborfalva Pest Dabasi
2108 Takácsi Veszprém Pápai
2109 Tákos Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
2110 Taktabáj Borsod-Abaúj-Zemplén Tokaji
2111 Taktaharkány Borsod-Abaúj-Zemplén Szerencsi
2112 Taktakenéz Borsod-Abaúj-Zemplén Szerencsi
2113 Taktaszada Borsod-Abaúj-Zemplén Szerencsi
2114 Taliándörögd Veszprém Tapolcai
2115 Tállya Borsod-Abaúj-Zemplén Szerencsi
2116 Tanakajd Vas Szombathelyi
2117 Tápióbicske Pest Nagykátai
2118 Tápiógyörgye Pest Nagykátai
2119 Tápióság Pest Nagykátai
2120 Tápiószőlős Pest Ceglédi
2121 Tapsony Somogy Marcali
2122 Tápszentmiklós Győr-Moson-Sopron Pannonhalmi
2123 Tar Nógrád Pásztói
2124 Tarany Somogy Nagyatádi
2125 Tarcal Borsod-Abaúj-Zemplén Tokaji
2126 Tard Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
2127 Tardona Borsod-Abaúj-Zemplén Kazincbarcikai
2128 Tarhos Békés Békési
2129 Tarján Komárom-Esztergom Tatabányai
2130 Tárkány Komárom-Esztergom Kisbéri
2131 Tarnabod Heves Hevesi
2132 Tarnalelesz Heves Pétervásárai
2133 Tarnaméra Heves Hevesi
2134 Tarnaörs Heves Hevesi
2135 Tarnaszentmária Heves Egri
2136 Tarnaszentmiklós Heves Hevesi
2137 Tarnazsadány Heves Hevesi
2138 Tárnokréti Győr-Moson-Sopron Csornai
2139 Tarpa Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
2140 Tarrós Baranya Hegyháti
2141 Táska Somogy Marcali
2142 Tass Bács-Kiskun Kunszentmiklósi
2143 Taszár Somogy Kaposvári
2144 Tataháza Bács-Kiskun Bácsalmási
2145 Tatárszentgyörgy Pest Dabasi
2146 Tázlár Bács-Kiskun Kiskőrösi
2147 Tekenye Zala Zalaszentgróti
2148 Tékes Baranya Hegyháti
2149 Teklafalu Baranya Szigetvári
2150 Telekes Vas Vasvári
2151 Telekgerendás Békés Békéscsabai
2152 Telkibánya Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
2153 Tengelic Tolna Paksi
2154 Tengeri Baranya Sellyei
2155 Tengőd Somogy Tabi
2156 Tenk Heves Hevesi
2157 Tépe Hajdú-Bihar Derecskei
2158 Terem Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyírbátori
2159 Terény Nógrád Balassagyarmati
2160 Tereske Nógrád Rétsági
2161 Teresztenye Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
2162 Terpes Heves Pétervásárai
2163 Tés Veszprém Várpalotai
2164 Tésa Pest Szobi
2165 Tésenfa Baranya Siklósi
2166 Téseny Baranya Sellyei
2167 Tét Győr-Moson-Sopron Téti
2168 Tetétlen Hajdú-Bihar Püspökladányi
2169 Tevel Tolna Bonyhádi
2170 Tibolddaróc Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
2171 Tiborszállás Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
2172 Tihany Veszprém Balatonfüredi
2173 Tikos Somogy Marcali
2174 Tilaj Zala Zalaegerszegi
2175 Timár Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyíregyházai
2176 Tiszaadony Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
2177 Tiszaalpár Bács-Kiskun Tiszakécskei
2178 Tiszabábolna Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
2179 Tiszabecs Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
2180 Tiszabercel Szabolcs-Szatmár-Bereg Ibrányi
2181 Tiszabezdéd Szabolcs-Szatmár-Bereg Záhonyi
2182 Tiszabő Jász-Nagykun-Szolnok Kunhegyesi
2183 Tiszabura Jász-Nagykun-Szolnok Kunhegyesi
2184 Tiszacsécse Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
2185 Tiszacsege Hajdú-Bihar Balmazújvárosi
2186 Tiszacsermely Borsod-Abaúj-Zemplén Cigándi
2187 Tiszadada Szabolcs-Szatmár-Bereg Tiszavasvári
2188 Tiszaderzs Jász-Nagykun-Szolnok Tiszafüredi
2189 Tiszadob Szabolcs-Szatmár-Bereg Tiszavasvári
2190 Tiszadorogma Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőcsáti
2191 Tiszaeszlár Szabolcs-Szatmár-Bereg Tiszavasvári
2192 Tiszagyenda Jász-Nagykun-Szolnok Kunhegyesi
2193 Tiszagyulaháza Hajdú-Bihar Hajdúnánási
2194 Tiszaigar Jász-Nagykun-Szolnok Tiszafüredi
2195 Tiszainoka Jász-Nagykun-Szolnok Kunszentmártoni
2196 Tiszajenő Jász-Nagykun-Szolnok Szolnoki
2197 Tiszakanyár Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai
2198 Tiszakarád Borsod-Abaúj-Zemplén Cigándi
2199 Tiszakerecseny Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
2200 Tiszakeszi Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőcsáti
2201 Tiszakóród Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
2202 Tiszakürt Jász-Nagykun-Szolnok Kunszentmártoni
2203 Tiszaladány Borsod-Abaúj-Zemplén Tokaji
2204 Tiszalúc Borsod-Abaúj-Zemplén Szerencsi
2205 Tiszamogyorós Szabolcs-Szatmár-Bereg Záhonyi
2206 Tiszanagyfalu Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyíregyházai
2207 Tiszanána Heves Hevesi
2208 Tiszaörs Jász-Nagykun-Szolnok Tiszafüredi
2209 Tiszapalkonya Borsod-Abaúj-Zemplén Tiszaújvárosi
2210 Tiszapüspöki Jász-Nagykun-Szolnok Törökszentmiklósi
2211 Tiszarád Szabolcs-Szatmár-Bereg Kemecsei
2212 Tiszaroff Jász-Nagykun-Szolnok Kunhegyesi
2213 Tiszasas Jász-Nagykun-Szolnok Kunszentmártoni
2214 Tiszasüly Jász-Nagykun-Szolnok Szolnoki
2215 Tiszaszalka Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
2216 Tiszaszentimre Jász-Nagykun-Szolnok Tiszafüredi
2217 Tiszaszentmárton Szabolcs-Szatmár-Bereg Záhonyi
2218 Tiszasziget Csongrád Szegedi
2219 Tiszaszőlős Jász-Nagykun-Szolnok Tiszafüredi
2220 Tiszatardos Borsod-Abaúj-Zemplén Tokaji
2221 Tiszatarján Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőcsáti
2222 Tiszatelek Szabolcs-Szatmár-Bereg Ibrányi
2223 Tiszatenyő Jász-Nagykun-Szolnok Törökszentmiklósi
2224 Tiszavalk Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
2225 Tiszavárkony Jász-Nagykun-Szolnok Szolnoki
2226 Tiszavid Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
2227 Tisztaberek Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
2228 Tivadar Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
2229 Tóalmás Pest Nagykátai
2230 Tófalu Heves Füzesabonyi
2231 Tófej Zala Zalaegerszegi
2232 Tófű Baranya Komlói
2233 Tokaj Borsod-Abaúj-Zemplén Tokaji
2234 Tokod Komárom-Esztergom Esztergomi
2235 Tokodaltáró Komárom-Esztergom Esztergomi
2236 Tolcsva Borsod-Abaúj-Zemplén Sárospataki
2237 Told Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
2238 Tolnanémedi Tolna Tamási
2239 Tomajmonostora Jász-Nagykun-Szolnok Kunhegyesi
2240 Tomor Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
2241 Tompa Bács-Kiskun Kiskunhalasi
2242 Tompaládony Vas Sárvári
2243 Tormafölde Zala Lenti
2244 Tormás Baranya Hegyháti
2245 Tormásliget Vas Kőszegi
2246 Tornabarakony Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
2247 Tornakápolna Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
2248 Tornanádaska Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
2249 Tornaszentandrás Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
2250 Tornaszentjakab Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
2251 Tornyiszentmiklós Zala Lenti
2252 Tornyosnémeti Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
2253 Torvaj Somogy Tabi
2254 Tószeg Jász-Nagykun-Szolnok Szolnoki
2255 Tótszentgyörgy Baranya Szigetvári
2256 Tótszentmárton Zala Letenyei
2257 Tótszerdahely Zala Letenyei
2258 Tótújfalu Somogy Barcsi
2259 Tök Pest Budakeszi
2260 Tömörkény Csongrád Csongrádi
2261 Törökkoppány Somogy Tabi
2262 Törtel Pest Ceglédi
2263 Töttös Baranya Bólyi
2264 Trizs Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
2265 Tunyogmatolcs Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
2266 Túristvándi Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
2267 Túrony Baranya Siklósi
2268 Túrricse Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
2269 Tuzsér Szabolcs-Szatmár-Bereg Záhonyi
2270 Türje Zala Zalaszentgróti
2271 Tüskevár Veszprém Devecseri
2272 Tyukod Szabolcs-Szatmár-Bereg Csengeri
2273 Udvar Baranya Mohácsi
2274 Udvari Tolna Tamási
2275 Ugod Veszprém Pápai
2276 Újcsanálos Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
2277 Újhartyán Pest Dabasi
2278 Újiráz Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
2279 Újireg Tolna Tamási
2280 Újkenéz Szabolcs-Szatmár-Bereg Kisvárdai
2281 Újkér Győr-Moson-Sopron Soproni
2282 Újkígyós Békés Békéscsabai
2283 Újlengyel Pest Dabasi
2284 Újléta Hajdú-Bihar Nyíradonyi
2285 Újlőrincfalva Heves Füzesabonyi
2286 Újpetre Baranya Siklósi
2287 Újszalonta Békés Sarkadi
2288 Újszentmargita Hajdú-Bihar Balmazújvárosi
2289 Újszilvás Pest Ceglédi
2290 Újtelek Bács-Kiskun Kalocsai
2291 Újtikos Hajdú-Bihar Hajdúnánási
2292 Újudvar Zala Nagykanizsai
2293 Újvárfalva Somogy Kaposvári
2294 Ukk Veszprém Sümegi
2295 Und Győr-Moson-Sopron Soproni
2296 Uppony Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi
2297 Ura Szabolcs-Szatmár-Bereg Csengeri
2298 Uraiújfalu Vas Sárvári
2299 Úri Pest Nagykátai
2300 Úrkút Veszprém Ajkai
2301 Uszka Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
2302 Uszód Bács-Kiskun Kalocsai
2303 Uzsa Veszprém Tapolcai
2304 Üllés Csongrád Mórahalmi
2305 Vácegres Pest Aszódi
2306 Váckisújfalu Pest Váci
2307 Vácszentlászló Pest Gödöllői
2308 Vág Győr-Moson-Sopron Csornai
2309 Vágáshuta Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi
2310 Vaja Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
2311 Vajdácska Borsod-Abaúj-Zemplén Sárospataki
2312 Vajszló Baranya Sellyei
2313 Vajta Fejér Sárbogárdi
2314 Valkonya Zala Letenyei
2315 Vállaj Szabolcs-Szatmár-Bereg Mátészalkai
2316 Vállus Zala Keszthelyi
2317 Vámosatya Szabolcs-Szatmár-Bereg Vásárosnaményi
2318 Vámoscsalád Vas Sárvári
2319 Vámosgyörk Heves Gyöngyösi
2320 Vámosmikola Pest Szobi
2321 Vámosoroszi Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
2322 Vámosújfalu Borsod-Abaúj-Zemplén Sárospataki
2323 Váncsod Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
2324 Vanyarc Nógrád Pásztói
2325 Vanyola Veszprém Pápai
2326 Várad Baranya Szigetvári
2327 Váralja Tolna Bonyhádi
2328 Varászló Somogy Marcali
2329 Váraszó Heves Pétervásárai
2330 Várbalog Győr-Moson-Sopron Mosonmagyaróvári
2331 Varbó Borsod-Abaúj-Zemplén Miskolci
2332 Varbóc Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
2333 Várda Somogy Kaposvári
2334 Várdomb Tolna Szekszárdi
2335 Várfölde Zala Letenyei
2336 Varga Baranya Hegyháti
2337 Várkesző Veszprém Pápai
2338 Várong Tolna Dombóvári
2339 Városföld Bács-Kiskun Kecskeméti
2340 Városlőd Veszprém Ajkai
2341 Varsád Tolna Tamási
2342 Varsány Nógrád Szécsényi
2343 Várvölgy Zala Keszthelyi
2344 Vasalja Vas Körmendi
2345 Vásárosbéc Baranya Szigetvári
2346 Vásárosdombó Baranya Hegyháti
2347 Vásárosfalu Győr-Moson-Sopron Kapuvári
2348 Vásárosmiske Vas Sárvári
2349 Vasasszonyfa Vas Szombathelyi
2350 Vasboldogasszony Zala Zalaegerszegi
2351 Vasegerszeg Vas Sárvári
2352 Vashosszúfalu Vas Sárvári
2353 Vaskeresztes Vas Szombathelyi
2354 Vaskút Bács-Kiskun Bajai
2355 Vasmegyer Szabolcs-Szatmár-Bereg Kemecsei
2356 Vaspör Zala Zalaegerszegi
2357 Vassurány Vas Szombathelyi
2358 Vasvár Vas Vasvári
2359 Vaszar Veszprém Pápai
2360 Vasszécseny Vas Szombathelyi
2361 Vasszentmihály Vas Szentgotthárdi
2362 Vasszilvágy Vas Szombathelyi
2363 Vát Vas Szombathelyi
2364 Vatta Borsod-Abaúj-Zemplén Mezőkövesdi
2365 Vázsnok Baranya Hegyháti
2366 Vécs Heves Gyöngyösi
2367 Végegyháza Békés Mezőkovácsházai
2368 Vejti Baranya Sellyei
2369 Vékény Baranya Komlói
2370 Vekerd Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
2371 Velemér Vas Körmendi
2372 Velény Baranya Szentlőrinci
2373 Véménd Baranya Mohácsi
2374 Vének Győr-Moson-Sopron Győri
2375 Vép Vas Szombathelyi
2376 Vereb Fejér Gárdonyi
2377 Verpelét Heves Egri
2378 Verseg Pest Aszódi
2379 Versend Baranya Bólyi
2380 Vértesacsa Fejér Bicskei
2381 Vértesboglár Fejér Bicskei
2382 Vérteskethely Komárom-Esztergom Kisbéri
2383 Vértessomló Komárom-Esztergom Tatabányai
2384 Vértestolna Komárom-Esztergom Tatai
2385 Vése Somogy Marcali
2386 Veszprémfajsz Veszprém Veszprémi
2387 Veszprémgalsa Veszprém Sümegi
2388 Vezseny Jász-Nagykun-Szolnok Szolnoki
2389 Vid Veszprém Devecseri
2390 Vigántpetend Veszprém Tapolcai
2391 Villány Baranya Siklósi
2392 Villánykövesd Baranya Siklósi
2393 Vilmány Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
2394 Vilonya Veszprém Várpalotai
2395 Vilyvitány Borsod-Abaúj-Zemplén Sátoraljaújhelyi
2396 Vinár Veszprém Pápai
2397 Vindornyafok Zala Keszthelyi
2398 Vindornyalak Zala Keszthelyi
2399 Vindornyaszőlős Zala Keszthelyi
2400 Viss Borsod-Abaúj-Zemplén Sárospataki
2401 Visz Somogy Fonyódi
2402 Viszák Vas Körmendi
2403 Viszló Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
2404 Visznek Heves Gyöngyösi
2405 Vitnyéd Győr-Moson-Sopron Kapuvári
2406 Vízvár Somogy Barcsi
2407 Vizslás Nógrád Salgótarjáni
2408 Vizsoly Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
2409 Vokány Baranya Siklósi
2410 Vöckönd Zala Zalaegerszegi
2411 Völcsej Győr-Moson-Sopron Soproni
2412 Vönöck Vas Celldömölki
2413 Vöröstó Veszprém Veszprémi
2414 Vörs Somogy Marcali
2415 Zabar Nógrád Salgótarjáni
2416 Zádor Baranya Szigetvári
2417 Zádorfalva Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
2418 Zagyvarékas Jász-Nagykun-Szolnok Szolnoki
2419 Zagyvaszántó Heves Hatvani
2420 Záhony Szabolcs-Szatmár-Bereg Záhonyi
2421 Zajk Zala Letenyei
2422 Zajta Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
2423 Zákány Somogy Csurgói
2424 Zákányfalu Somogy Csurgói
2425 Zákányszék Csongrád Mórahalmi
2426 Zala Somogy Tabi
2427 Zalaapáti Zala Keszthelyi
2428 Zalabaksa Zala Lenti
2429 Zalabér Zala Zalaszentgróti
2430 Zalaboldogfa Zala Zalaegerszegi
2431 Zalacsány Zala Keszthelyi
2432 Zalacséb Zala Zalaegerszegi
2433 Zalaerdőd Veszprém Sümegi
2434 Zalagyömörő Veszprém Sümegi
2435 Zalaháshágy Zala Zalaegerszegi
2436 Zalaigrice Zala Zalaegerszegi
2437 Zalaistvánd Zala Zalaegerszegi
2438 Zalakomár Zala Nagykanizsai
2439 Zalaköveskút Zala Keszthelyi
2440 Zalalövő Zala Zalaegerszegi
2441 Zalameggyes Veszprém Sümegi
2442 Zalamerenye Zala Nagykanizsai
2443 Zalaszabar Zala Nagykanizsai
2444 Zalaszántó Zala Keszthelyi
2445 Zalaszegvár Veszprém Sümegi
2446 Zalaszentbalázs Zala Nagykanizsai
2447 Zalaszentgyörgy Zala Zalaegerszegi
2448 Zalaszentiván Zala Zalaegerszegi
2449 Zalaszentjakab Zala Nagykanizsai
2450 Zalaszentlászló Zala Zalaszentgróti
2451 Zalaszentlőrinc Zala Zalaegerszegi
2452 Zalaszentmárton Zala Keszthelyi
2453 Zalaszentmihály Zala Zalaegerszegi
2454 Zalaszombatfa Zala Lenti
2455 Zaláta Baranya Sellyei
2456 Zalatárnok Zala Zalaegerszegi
2457 Zalaújlak Zala Nagykanizsai
2458 Zalavár Zala Keszthelyi
2459 Zalavég Zala Zalaszentgróti
2460 Zalkod Borsod-Abaúj-Zemplén Sárospataki
2461 Zámoly Fejér Székesfehérvári
2462 Zánka Veszprém Balatonfüredi
2463 Zaránk Heves Hevesi
2464 Závod Tolna Bonyhádi
2465 Zebecke Zala Lenti
2466 Zemplénagárd Borsod-Abaúj-Zemplén Cigándi
2467 Zengővárkony Baranya Pécsváradi
2468 Zichyújfalu Fejér Gárdonyi
2469 Zics Somogy Tabi
2470 Ziliz Borsod-Abaúj-Zemplén Edelényi
2471 Zimány Somogy Kaposvári
2472 Zomba Tolna Bonyhádi
2473 Zubogy Borsod-Abaúj-Zemplén Putnoki
2474 Zsadány Békés Sarkadi
2475 Zsáka Hajdú-Bihar Berettyóújfalui
2476 Zsámbok Pest Gödöllői
2477 Zsana Bács-Kiskun Kiskunhalasi
2478 Zsarolyán Szabolcs-Szatmár-Bereg Fehérgyarmati
2479 Zsebeháza Győr-Moson-Sopron Csornai
2480 Zsédeny Vas Sárvári
2481 Zselickisfalud Somogy Kaposvári
2482 Zselicszentpál Somogy Kaposvári
2483 Zsennye Vas Szombathelyi
2484 Zsombó Csongrád Mórahalmi
2485 Zsujta Borsod-Abaúj-Zemplén Gönci
2486 Zsurk Szabolcs-Szatmár-Bereg Záhonyi